DLS Tanácsadó

Hírek

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 12.

A görög dráma tovább folytatódik. A tegnapi tárgyaláson igaz közeledtek egymáshoz az álláspontok, sőt a hellének az esedékes IMF tőketörlesztésüket is rendezték, de a görög pénzügyminiszter szerint két héten belül kifogynak a forrásokból, így addig jó lenne megoldást találni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 11.

Örömöt okozott a brit választások eredménye, ahol nem várt többséget szereztek a konzervatívok, így megindult a vételi hullám. Azért izgalom is akadt bőven, a befektetők egyik szeme folyton a görög eseményeket figyeli: ma tárgyalás, holnap IMF törlesztés, miközben az IMF vészforgatókönyveken dolgozik, a görög csőd esetére.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 8.

Az Egyesült Királyságban az exit poll szerint a jelenleg is kormányzó konzervatívok nyertek. Így egyrészt maradhat a piacbarát konzervatív politika, másrészt jön a népszavazás az unióról. Az utóbbi esetében a válaszadók 70 százaléka a benn maradás mellett dönthet. Eközben Tovább kúszik fölfelé a görög csődkockázat, ahogy közeledik a hétfői csúcstalálkozó. Így a CDS most 22,5 százalék körül van.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 7.

Görögország CDS felára kúszik felfelé, miközben egyes híresztelések szerint a kormánynak sikerült 2,5 milliárd eurót előteremtenie az állami szervezetektől, sőt még a piacról is folytak be kisebb összegek, így az IMF kamatfizetését is tudták teljesíteni. Ha ez igaz, akkor a történetnek – hétfői csúcstalálkozó ide, vagy oda nem mostanában lesz vége.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 6.

Megérkezett a Richter első negyedéves gyorsjelentése, amely minden várakozást felülmúlt. Ugyan az árbevétel kis mértékben visszaesett, és az orosz és az ukrán értékesítést nem tudta kompenzálni a kínai vagy amerikai értékesítés felfutása. Viszont az erősödő rubel illetve az áremelések plusz az Esmya (magasabb marzs) értékesítés további 45 százalék körüli bővülése mind segítették a bruttó marzs javulását. Ugyanakkor a sikeres költségcsökkentésnek és a Stada-tól kapott mérföldkőfizetésnek köszönhetően az üzemi eredményhányad is jelentősen javult. A pénzügyi tételekben a bekövetkezett átértékelés is pozitívumot hozott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 5.

2%-ra, azaz történelmi mélypontra vágta az alapkamatot az ausztrál jegybank. A jegybank elnöke elmondta, hogy az inflációs pálya lehetővé tette a kamatvágást, és azt, hogy ezzel is támogassák az erősödő fogyasztói keresletet.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 4.

200 bázisponttal ismét csökkent a görög CDS felár, így 20% alatti a mérőszám. Eközben az ukrán kockázati felár 33%-on stagnál, ami jól mutatja, hogy a befektetők a görögökben bíznak. A vezető tengerentúli indexek 1% feletti pluszokban zárták a pénteki kereskedést. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index áprilisi értéke az előzetes 54,2 pontról 54,1 pontra esett, ami némileg alulmúlja a várakozásokat is. A Tesla pénteken bemutatta lakossági, és ipari felhasználásra szánt akkumulátorát, amitől nem voltak elájulva a befektetők. Jól fémjelzi ezt, hogy a részvény nem emelkedett tovább. A hét utolsó napján a francia, és a német piac zárva tartott, míg a brit index pozitívban búcsúzott. A második félévtől emeli díjait a Magyar Telekom. A havidíjas csomagok előfizetési díja 200 forinttal drágul, ami 5-10% emelést (átlagosan 6%) jelent a csomag típusától függően. A perc- és sms díjak 2-4 forinttal emelkednek, ami 10% körüli emelésnek felel meg. A Telenor már korábban emelte díjait. A pénteki munkaszüneti napon oldalazott a forint, az euróval szemben.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 30.

A Moody’s leminősítette Görögországot, tehát szerintük nemsokára tényleg itt a csőd. Eközben a hellén kormány mindent megtesz a korrupció visszaszorítása érdekében, így már vasárnap megegyezés születhet
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 29.

A német piac zuhanórepülésbe fogott tegnap, hála a tovább fodrozódó görög drámának. Ciprasz a népszavazásra esküszik, míg Angela Merkel szerint, ha valakinek pénz kell, akkor előbb tegye meg a szükséges lépéseket, „írja meg a házi feladatot”. A CDS felár tovább esett, míg az ukránok mérőszáma nem változott, annak ellenére, hogy az ukrán elnök szerint ismét háborús helyzet uralkodik Ukrajnában.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 28.

Növekedni látszik a görögök kompromisszum készsége, aminek nagyon megörült a piac tegnap. A CDS felár cirka 200 bázispontot csökkent. Ciprasz ugyanis meneszti az eddigi tárgyaló delegációt, és akár még új választásokra is sor kerülhet.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 27.

A hitelezők, ahogy az várható volt visszautasították a görögök javaslatát, miszerint a hiteleket részletekben hívnák le. A CDS felár ennek hatására csak kis mértékben, hatvan bázisponttal nőtt. A piac szerint tehát a csőd lehetősége nem változott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 23.

75,5 milliárd euróval növelte az EKB a görög bankok keretét. A lakosság veszi ki a pénzét a bankokból, az EKB pedig teszi be, helyettük. Szóval, ha csőd lesz, akkor a hellének 75,5 milliárd euróval beljebb lesznek, míg az EKB ugyanennyivel kijjebb… Igaz,a CDS felár csökkent, „csak” 90% alatti az öt éven belüli csőd esélyének mérőszáma.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 22.

Nem túlságosan bizalomgerjesztő Németország ZEW indexe, amelynek a jelenre vonatkozó komponense az egekbe szökött, míg a jövőt illető összetevő a várakozások alatt maradt. Elemzők szerint ez nem kifejezetten jó jel, ami a folytatást illeti.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 21.

93%-ra nőtt annak az esélye, hogy öt éven belül csődbe megy Görögország. A helléneknek több milliárd eurót kellene előteremteniük, záros határidőn belül. Az önkormányzatoknak minden felesleges pénzt be kell utalniuk a nemzeti bankhoz, hogy az állam fizetni tudja kötelezettségeit.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 17.

A görögöknek sokkal fontosabb, hogy a nyugdíjakat, illetve az egyéb, belföldi dolgokat fizessék, mint a hiteleket. Egyes nyelvek szerint a hellének még az IMF-nél is puhatolóztak, némi időkérés reményében. Ezekre a hírekre 8 százalékpontot ugrott a görög CDS felár, így már 89% a valószínűsége annak, hogy az állam öt éven belül csődbe megy.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 16.

Az S&P tovább vágta Görögország adósbesorolását. A piaci reakció csekély, a görög csődöt tényként kezelik a befektetők.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 15.

Az EKB a szokásoktól eltérően ma tartja ülését. A kamatokban nem várható változás, viszont a fél háromkor startoló sajtótájékoztatóból kiderül, hogy hogyan szerepel a kötvényvásárlási program.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 14.

Holnap hajnalban érkezik az első negyedéves kínai GDP adat. A konszenzus szerint az előző negyedév 7,3%-hoz képest csupán csak 7% várható.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 13.

A kínai export márciusban meglepetésre 15%-kal esett vissza, miközben az elemzők 9%-os növekedésre számítottak. Az import 12,7%-kal maradt el a tavalyi értéktől, míg a várakozás 10%-os visszaesés volt. A gyenge adatok a kínai újév torzító hatásának köszönhetőek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 9.

Elindult az amerikai gyorsjelentési szezon. Az Alcoa egy részvényre jutó eredménye 28 cent lett, amely jobb, mint a várt 26 cent, ráadásul a globális alumínium iránti keresletben már nem 7, hanem 9 százalékos növekedést vár a cég az idei évre nézve. Mindezek ellenére a részvény több mint 3 százalékot esett a zárás utáni kereskedésben, ugyanis az árbevétele elmaradt a várakozásoktól.
Bővebben...
<<< 221-240   241-260   261-280   281-300   301-320   321-340   341-360   361-380   381-400   401-420   421-440   441-460 >>>

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és