Az energiaszektor vezetésével kerültek egyre magasabbra tegnap a tengerentúli mutatók, zárásra, azonban csak kis mértékű pluszokat tudtak felmutatni a börzék. A harmadik negyedéves amerikai GDP második felülvizsgálata szerint a vártnak megfelelően 2,1%- kal nőtt a tengerentúli gazdaság, amely lényeges javulás az előzetes 1,5%-hoz képest. A fogyasztói bizalmi index novemberi értéke azonban 97,6 pontról 90,4 pontra esett lényegesen alulmúlva a 99,5 pontos várakozásokat. 2014 óta nem járt ilyen mélyen a mutató. 7,5%-ot esett a Hewlett-Packard (HPQ) a zárás után megjelenő negyedik negyedéves számokra tegnap. A bevételek 9%-kal 25,7 milliárd dollárra csökkentek.
Az európai tőzsdék negatív tartományban búcsúztatták a tegnapi kereskedést. Az EKB leállítja december 22 és január 3 között az eszközvásárlási programot az alacsony likviditási periódus miatt. A korábban is alkalmazott módszer azt jelenti, hogy egy másik időpontra átütemezi a vásárlásokat, de a program nagysága ettől nem változik. A hírek szerint december 21-én kell felkészülnie a piacnak nagyobb vásárlásokra. A Gazprom leállította Ukrajna felé a gázszállítást és addig nem is küld többet, míg Ukrajna előre ki nem fizeti a szállítást. A Gazpromnak valószínűleg ez a válasza arra, hogy Ukrajna nem akar fizetni egyelőre, mert a tárolók januárig fel vannak töltve. Januártól el szeretnék érni a gázár csökkentését az ukránok.
Japánban a következő fiskális év kezdetétől (áprilistól) évi 3%-kal fogják növelni a minimumbérek nagyságát. A béremelés célja a fogyasztás és a gazdasági aktivitás élénkítése. A bérszabályozás pozitív a japán jegybank számára is, hiszen a növekvő bérek áttételesen segíthetik elérni a 2%-os inflációs célt.
A 312-es szinten való oldalazással töltötte a tegnapi kereskedést a forint, az euróval szemben.