Magukhoz tértek az amerikai indexek, tegnap felfelé görbültek a mutatók. Legjobban a Nasdaq teljesített. Ezt leginkább az Apple szárnyalásának köszönheti, hiszen- bár az újságírók fanyalogtak az Iphone 6 bemutatóján – folyamatosan érkeznek az elemzői célár emelések.
A New York Times, és a Washington Post forrásai szerint Barack Obama hamarosan elrendelheti a szíriai légicsapásokat. Az elnök kongresszusi engedélyt kért az akció végrehajtásához. A stratégiát a szeptember 11-i terrortámadás 13. évfordulóján fogja bejelenteni, magyar idő szerint éjjel háromkor.
Európában az iránykeresés volt a jellemző: a DAX index minimális mínuszban zárt, míg a BUX erősödni tudott.
Az orosz-ukrán helyzet kisimulni látszik. Petro Porosenko tegnap elmondta, hogy az orosz haderők egy része elhagyta Ukrajna területét. Az államfő beszélt arról is, hogy jövő héten benyújtják az ukrán parlamentnek azt a törvénytervezetet, amely garantálná Donyeck és Luhanszk régió „különleges státuszát”.
Az EU a fenti hírek hatására továbbra is kivár a szankciók körének mélyítésével.
A pozitív politikai fejleményeknek köszönhetően a régiós devizák (köztük a forint is) erősödni tudtak az euróval szemben
A BUX index kurzusának emelkedését a hazai devizahiteles ügy pozitív alakulása, és ezen keresztül az OTP erősödésének köszönhetjük. A napokban az a hír borzolta a befektetők kedélyeit, hogy a kormány kiterjeszti a devizahiteles törvényt, azokra, akik 2011-ben kedvezményes áron végtörlesztettek. Mára már ez az elképzelés módosult arra, hogy minden károsult egyénileg perelheti be az érintett bankokat.