Berúgták, és bömböltették is tegnap a kereskedés motorját a tengerentúli börzék. A Dow Jones például 300 pontot emelkedett. Európában is ötös sebességbe váltottak a börzék. A DAX index megközelítette a 11000 pontos lélektani határt, és hajszál híján el is érte, a célban, azonban behúzta a kéziféket.
A Wall Street Journal értesülései szerint Ukrajnát fegyverekkel kívánja segíteni az amerikai kormány. Görögország előállt a farmával, kötvényeinek egy részét örökjáradékká alakítaná át, amik után a tőkét nem kellene visszafizetniük, csupán csak kamatfizetési kötelezettségük lenne. Az európai politikusok is lágyszívűbbnek tűnnek, legalábbis Angela Merkel szavai nem a szigorúságról árulkodnak. A kancellár asszony nyilatkozata szerint várják a hellén kormány javaslatait, amit igyekeznek megvitatni, sőt a görög adósság kamatozásának változtatásától sem zárkózik el.
Az olaj időközben ismét emelkedni tudott, az arany árfolyama pedig a pozitív hírek hatására csökkent.
A forint duplán jól teljesített az euróval szemben. A régiós devizákhoz hasonlóan erősödni tudott, 308,6 környékén járt tegnap az EUR/HUF jegyzése. Ezen a képen sem az MNB kamatvágásra utaló bejelentései, sem az euró izmosodása nem változtatott.