Ugyan makrogazdasági adatok nem érkeztek tegnap a tengerentúlra, a rossz hangulat, azonban mégis ragadósnak bizonyult, s a kereskedés végéig nem enyhült az erős eladói nyomás. Már 400 millióan használják az Instagram platformját, ami azt jelenti, hogy egy év alatt, mintegy 100 millióval nőtt a felhasználók száma. Igaz, ez az érték még így is elmarad a facebook 1,49 milliárdos „gárdája” mellett.
Vérengzést rendeztek tegnap az eladók Európában. Szabad szemmel is jól látható mínuszokat produkáltak a vezető mutatók. A FTSE 100 index 2,8%-ot, a CAC 40 index 3,4%-ot, míg a DAX 3,8%-ot esett.
A piaci alapú Caixin (korábban HSBC) beszerzési menedzser index értéke a várt kismértékű emelkedés helyett csökkenést mutatott. Az index értéke 47,0 pontra csökkent, ami 2009 márciusa óta a legalacsonyabb érték. Ez persze ismét felerősítette a kínai növekedéssel kapcsolatos aggodalmakat, pedig azok az elmúlt hetekben mintha már enyhültek volna. A Barclays csökkentette a kínai GDP növekedésre vonatkozó várakozásait. Idénre 6,6%, jövőre pedig 6,0%-os növekedést várnak. Korábbi várakozásuk még 6,8%, illetve 6,6% volt.
312 felett is járt tegnap az EUR/HUF árfolyama. Az MNB kamatdöntő ülése után indult meg a három nap erősödését megtörő forintgyengülés. Bár alapkamatot nem változtattak, de a közlemény szerint a vártnál tovább is fennmaradhat az alacsony kamatkörnyezet. Igaz a régió összes devizájára jellemző volt a gyengülés, az eladói hullám erősödése.