Emelkedéssel indult, s azzal is zárult a tegnapi kereskedés a tengerentúlon. A jó hangulat egész nap tüzelte a piacokat: a Dow Jones index kilenc hónapja nem látott csúcson búcsúzott. A piac túlságosan pesszimista a további kamatemeléseket illetően. Hamarabb lesz kamatemelés, mint amit a pénzügyi piacok várnak – nyilatkozta tegnap Eric Rosengren bostoni Fed elnök. A várakozásokhoz képest kétszer akkora, azaz 6 centes eredményt könyvelt el a Netflix első negyedéves gyorsjelentésében, ennek ellenére közel 8%-ot esett a részvény a felhasználói létszám folyó negyedévre várt bővülési prognózisa miatt. Továbbra sem érkezett meg a fordulat az IBM háza táján. A bevételek immáron negyedik éve csökkennek éves alapon, most éppen 4,6%-kal 18,68 milliárd dollárra.
Ugyan mínuszokkal kezdték a tegnapot az európai tőzsdék, a kereskedés zárásához közeledve sikerült ledolgozniuk hátrányukat, és pluszokban búcsúztak. Az orosz pénzügyminiszter 40-50 dollár közötti olajárat javasol a költségvetés tervezéséhez, ami a hosszú távú átlagárnak felel meg, így véleménye szerint 10-15 évig nem kellene változtatni. Eddig az elmúlt 5 év átlagát használták. Az új rendszert 2018 után vezetnék be.
Folytatta a sávozást a forint, az euró ellenében tegnap. Az elmúlt napok „koreográfiájához” hasonlóan a 310-es, és 311,5-ös szintek között mozgott a hazai deviza árfolyama.