Pozitív hangulatban zárták a hetet a tengerentúli börzék. A napközbeni megingást követően végül emelkedéssel búcsúztak az indexek. A mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma 215 ezerrel bővült márciusban, meghaladva az elemzők 205 ezer fős várakozását. A munkanélküliségi ráta azonban negatív meglepetést okozott, a februári 4,9%-ról váratlanul 5%-ra emelkedett. Az aktivitási ráta közel két éves csúcsra, 63%-ra emelkedett. Az órabérek 0,3%-kal emelkedtek, ami szintén kedvezőbb a 0,2%-os piaci várakozásnál. Az ISM által publikált feldolgozóipari beszerzési menedzser index 49,5 pontról 51,8 pontra emelkedett, miközben a piac 50,8 pontot várt.
Az európai tőzsdék eséssel üdvözölték a hétvégét. Christine Lagarde, az IMF vezetője szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy kisebb költségvetési célt engedélyeznek Görögországnak, mint hogy további adósságot engedjenek el. Ezzel szemben egyes források szerint egyes IMF hivatalnokok elég komoly nyomást próbálnak Németországra gyakorolni, hogy menjen bele az adósságcsökkentésbe. Ciprasz közben szeretne megegyezni a június végi brit népszavazás előtt, ugyanis júliusban 6 milliárd eurónyi kötvénylejáratot kellene visszafizetnie az országnak.
A pénteki kereskedés kicsit unalmasan telt a forint számára. A hazai deviza árfolyama a 313,5-ös szint környékén oldalazott, az euróval szemben.