Lendületesen indultak neki a tegnapi kereskedésnek a tengerentúli börzék, s bár napközben visszakapcsoltak a sebességből, még így is stabilan a pozitív tartományban búcsúztak a vezető indexek. Szeptember 7, a dátum, amire az Apple rajongói nagyra nyitják a szemüket, s a kritikusok is a bemutatóra fognak figyelni, hiszen a kiküldött meghívó szerint a cég ezen a napon mutatja be az iPhone 7-t. Az Európai Bíróság akár már ma dönthet abban az ügyben, miszerint az Apple különleges elbánásban részesült Írországban, ami azt jelenti, hogy a társaság 10%-os adókedvezményt kapott az ír kormánytól, amely az európai versenyszabályozást sértheti. A pontos összeget egyelőre nem tudni, de legrosszabb esetben akár 19 milliárd dollárt is fizethet az Apple, ami részvényenként 3,5 dolláros negatív hatást jelentene.
Nem indították túlságosan pozitívan a hetet az európai tőzsdék. Míg Londonban bankszünnap miatt zárva volt a tőzsde, addig a DAX, és a CAC 40 is negatív tartományban zártak. Hozzáférhetnek az egységes európai piacokhoz a britek a Brexit után is, megfelelő fizettség mellett – ez a vélemény kezd kirajzolódni a németek oldaláról a Brexit kapcsán.
Izmos a forint, az euróval szemben. Tegnap a hazai deviza árfolyama 308,6-on búcsúzott, tartva továbbra is a fél éves csúcsot.