Rossz hangulatban fejezték be a pénteki kereskedést a tengerentúli börzék. Már nyitáskor a mélyrepülésé lett a főszerep, s zárásig nem enyhült az eladói nyomás. 3% feletti mínuszával a Nasdaq lett a nap vesztese. Januárban 151 ezer fővel bővült a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, amely lényegesen elmarad a 190 ezres piaci várakozástól. A vártnál gyengébb adat ellenére a munkanélküliségi ráta a decemberi 5%-ról 4,9%-ra esett, amelyre utoljára 2007 novemberében volt példa. A piac ebben az esetben nem számított változásra. Az aktivitási ráta 0,1 százalékponttal 62,7%-ra emelkedett. Az Apple hamarosan megkaphatja az engedélyt az indiai kormánytól a terjeszkedésre. A cégnek nem lesz egyszerű dolga, hiszen Indiában inkább az olcsóbb készülékek fogynak nagy mennyiségben. A Business Insider hasábján megjelentek szerint Elon Musk a Tesla után elektromos repülőgép fejlesztésébe kezdene. A GoPro papírjai 6%-ot emelkedtek arra a hírre, hogy a Microsoft-tal partneri megállapodást kötött a kamerákban található fájlok tárolásával kapcsolatban.
Az eladói nyomás az európai tőzsdékre is betoppant pénteken, így mínuszokkal zárták a hetet a piacok. A francia államfő és a német kancellár a menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett. A brit reformigények tekintetében az újabb tárgyalásokat elutasítják, míg a menekültkérdésben elég nagy az egyetértés. Az oroszok vizsgálják annak lehetőségét, hogy euróban denominált kötvényt dobjanak a piacra a szankciók óta először. A Sberbank, a VTB és a Gazprombank mellett 25 nyugati befektetési bank is a megkeresettek listáját bővíti.
Holnap hajnalban érkeznek a Richter negyedik negyedéves szerencseszámai. Látványos erősödéssel búcsúztatta a múlt hetet a forint, az euróval szemben. 312-ről egészen 309-ig zuhant az árfolyam.