A hétfői, munkaszüneti napot követően leginkább az oldalazásé volt a főszerep a tengerentúli börzéken. 4%-ot emelkedtek a Bank of America bevételei. A céltartalékok szinten maradása mellett a hitelek 6%kal, míg a betétállomány 8%-kal nőttek, emellett a kamatmarzs 2,16%-ra emelkedett. 7%-ot ugrottak a Netflix papírjai a cég negyedik negyedéves gyorsjelentésének a számaira. Eközben az AMD bejelentette, hogy az első negyedévben 11-17%-kal eshet a bevétele, a reakció nem maradt el, 4%-ot veszítettek értékükből a vállalat részvényei.
Végre nem fogyott el a kezdeti lendület, lelkesedés az európai tőzsdéken tegnap, így pluszokban tudtak búcsúzni a vezető mutatók. A német termelői árindex 2,3%-kal csökkent decemberben.
Ázsiában jelentős eladói hullám indult el a részvénypiacokon, mire ma reggelre a WTI típusú kőolaj ára 27,6 dollárra zuhant.
A kínai jegybank 600 milliárd jüan (91 milliárd dollár) értékű likviditást készül nyújtani a pénzügyi piacok számára a „szokásos” repo műveletek keretében. A jegybanki kommentárok alapján rövidtávon a jegybank nem tervezi a tartalékráta további csökkentését, helyette egyéb likviditás növelő intézkedéseket foganatosítanának. Decemberben váratlanul csökkent a Kínába irányuló közvetlen működőtőke beáramlás (FDI). A várt 3,1%-os év/év alapú növekedés helyett 5,8%-os csökkenést hozott az év utolsó hónapja. A japán jegybank elégedetlen a bértárgyalások eredményével, mivel a vártnál kisebb béremelést helyeztek csak kilátásba, ez pedig akár a jegybanki inflációs cél elérését is veszélyezteti. Egyúttal azt is mutatja, hogy a jegybank céljának ellenére továbbra sem jelentek meg az inflációs várakozások a magánszférában. A kínai jegybank 600 milliárd jüan (91 milliárd dollár) értékű likviditást készül nyújtani a pénzügyi piacok számára a „szokásos” repo műveletek keretében. A jegybanki kommentárok alapján rövidtávon a jegybank nem tervezi a tartalékráta további csökkentését, helyette egyéb likviditás növelő intézkedéseket foganatosítanának. Decemberben váratlanul csökkent a Kínába irányuló közvetlen működőtőke beáramlás (FDI). A várt 3,1%-os év/év alapú növekedés helyett 5,8%-os csökkenést hozott az év utolsó hónapja. A japán jegybank elégedetlen a bértárgyalások eredményével, mivel a vártnál kisebb béremelést helyeztek csak kilátásba, ez pedig akár a jegybanki inflációs cél elérését is veszélyezteti. Egyúttal azt is mutatja, hogy a jegybank céljának ellenére továbbra sem jelentek meg az inflációs várakozások a magánszférában.
A forint 315,1-nél zárta a tegnapi kereskedést az euróval szemben.