Zuhanórepüléssel kezdték meg a tegnapi kereskedést a tengerentúli börzék. Napközben aztán irányt változtattak, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy plusszos tartományban zárjanak. A novemberi 0,5% után decemberben 0,7%-kal bővült az infláció, ami 0,1 százalékponttal marad el a piaci várakozástól. Havi alapon azonban 0,1%-kal csökkentek az árak a várt stagnálás helyett. A maginfláció 2%-ról 2,1%-ra emelkedett éves alapon, 0,1% volt viszont a csökkenés havi alapon. A piac árgus szemekkel figyeli az inflációs adatokat, ami nem meglepő, hiszen a növekedés mértékétől függnek a további kamatemelések. Az építési engedélyek száma a várt 1,2 millió darab helyett 1,23 millió darabra emelkedett. A megkezdett lakásépítések száma pedig 1,15 millióra esett a várt 1,19 millió helyett. Márkaboltot nyitna az Apple Indiában. A cég már be is adta az ehhez szükséges kérvényeket a kormánynak. 12,5-os pluszban is járt tegnap a Twitter arra a pletykára reagálva, hogy a Newc Corp esetleg felvásárolná a céget. A vállalat cáfolta a híreszteléseket.
Meredeken estek tegnap az európai tőzsdék. Az EKB kamatdöntő ülést tart ma. A piac nem számít a betéti ráta további vágására, és valószínűleg az eszközvásárlási program is érintetlenül marad.
28 dollárnál járt a WTI típusú kőolaj árfolyama. A csökkenés okozója nem a kínai lassulás, vagy a világpiacon utóbbi miatt tapasztalható negatív hangulati hullám, hanem a túlkínálat. Amerika nyersolaj készlete is folyamatosan bővül, s most ráadásul Irán is belépett a képbe.
2011 óta nem látott mélypontra került a lengyel zlotyi az euróval szemben. A forintot ez sem tudta kimozdítani abból a szűk sávból, amiben napok óta mozog az euró ellenében. A 316,3-as szintről egészen 314,5-ig korrigált tegnap.