Kitűnően indult a hét a tengerentúlon. A Dow Jones, és az S&P 500 index ismét történelmi csúcson zárt. A Morgan Stanley előrejelzései szerint 2018-ig nem lesz kamatemelés Amerikában. Az elkövetkezendő évben a fejlett, és a tengerentúli piacokon is gyenge lesz a növekedés - legalábbis az elemzőház véleménye szerint. A Netflix komoly gödörbe szaladt bele a felhasználói létszám növekedés terén, hiszen a várt 2,5 millió fős bővülés helyett 1,7 millió fős értéket publikáltak a gyorsjelentésben. A befektetők 15%-os mínusszal "jutalmazták" a számokat. A Yahoo részvényei minimális eséssel reagáltak a gyorsjelentésre. A bevételek 1,2 milliárd dollárról 1,3 milliárdra emelkedtek, miközben az EPS 46 centes mínuszt mutat.
A FTSE 100 index pluszban, a DAX nullában, míg a CAC 40 index a negatív tartományban zárt tegnap, Európában.
A WTI típusú kőolaj árfolyama 45,1 dolláron kezdte meg a mai kereskedést. A piacon folyamatos a spekuláció arra vonatkozóan, hogy Amerika nyersolaj készletei növekedni fognak, hiszen a kitermelő vállalkozók újabb fúróberendezéseket állítottak szolgálatba.
A pénteki gyengülést követően tegnap összekapta magát a forint, és erősödni tudott az euró ellenében: 314,7-es szinten búcsúzott a kereskedéstől.