Gyenge kezdést követően a folytatásban sem kapták össze magukat a tengerentúli tőzsdék tegnap, így az indexek három napos szériát megszakítva a negatív tartományban zártak. A Tesla bejelentése alapján a társaság az S-modell két olcsósított változatát is piacra fogja dobni, melyek akár 20%-kal is kevesebbe kerülhetnek majd a vásárlóknak. A hátsókerék-meghajtású Model S60 ára 66 ezer, az összkerék-meghajtásúé pedig 71 ezer dollár lehet. A céghez köthető további hír, hogy az amerikai közlekedési felügyelet felfüggesztési hibákat észlelt a Tesla Model S típusok esetében, ami után nagy valószínűséggel a visszahívás mellett dönt majd a felügyelet.
A negatív oldalon búcsúztak az európai börzék tegnap, hasonlóan amerikai társaikhoz. A májusi német infláció év/év alapon 0,1%-kal emelkedett a vártnak megfelelően.
Napok óta a 310-es szint áttörésén munkálkodik a forint, az euró ellenében. Ez tegnap sem sikerült a hazai deviza árfolyamának, s nap végére 311-es szinten zárt, igaz napközben megérintette a 312-es szintet is.