Szombathely, Aréna utca 4.

2,3 százalékkal nőtt a gazdaság 2011.05.13.

Az első negyedévben - szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva - 0,7 százalékkal volt magasabb a bruttó hazai termék az előző negyedévi szintnél. Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,3 százalékos volt a (munkanap-hatással kiigazított) GDP-bővülés. A piaci várakozások konszenzusa 2,5 százalék volt.


Az általunk leginkább eligazítónak tartott naptárhatással igazított éves index 2,3 százalékos GDP-növekedést mutat, ez négy éve legmagasabb érték, és gyakorlatilag a várakozások teljesülését jelenti. A növekedés húzóereje továbbra is az ipari export lehet, a mostani becslés nem mutat olyan robusztus bővülést, hogy azt feltételezhessük, hogy a belső fogyasztás is érdemben hozzájárult a GDP-növekedéshez.

Itt az adat: 2,3 százalékkal nőtt a gazdaság! (2.)


A negyedéves alapon számított 0,7 százalékos index nem kiugróan erős, tavaly két negyedévben is mutatott ennél nagyobb lendületet a gazdaság. Ennek fényében a mostani GDP-jelentés nem jelez igazán gyorsulást, trendjében inkább csak 2,5 százalék körüli éves növekedési tempót sejtet az utóbbi három negyedév. Amennyiben az év második felében a növekedés motorjai közé csatlakozik a fogyasztás, illetve a tavalyi katasztrofális mezőgazdasági eredményekhez képest akár csak egy közepes esztendő jön a mezőgazdaságban, akkor élénkülhet annyit a gazdaság, hogy a 3 százalékos kormányzati prognózis megvalósuljon. Ezt segítheti még néhány egyedi autóipari nagyberuházás megvalósulása is.

Itt az adat: 2,3 százalékkal nőtt a gazdaság! (2.)


Ezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy egyelőre nem látszanak a nyomai az ennél érdemben magasabb gazdasági növekedésnek. A válság utáni  creditless growth típusú korrekciós időszak jellemzően gyengébb gazdasági lendületet szokott hozni, ebbe a képbe jól illeszkedik a magyar GDP, ami érdemi, de nem túl dinamikus bővülést mutat.

Helyzetértékelésünkkel vág egybe Szabó Péter MTI-nek tett nyilatkozata is. A KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője elmondta: az előző negyedévekhez hasonlóan termelési oldalról továbbra is az ipar, felhasználási oldalról pedig az export húzza a gazdasági növekedést. Kis változás az előző negyedévhez képest, hogy a pénzügyi tevékenységek ágazat alulteljesített a többi nemzetgazdasági ághoz képest, a hitelezés továbbra sem akar beindulni - hívta fel a figyelmet a főosztályvezető. Szabó Péter kifejtette: a lakossági fogyasztás továbbra is stagnált, és termelési oldalról sincs olyan nemzetgazdasági ág, amely az iparon kívül szignifikánsan hozzá tudna járulni a gazdasági növekedéshez.

Forrás: www.portfolio.hu