DLS Tanácsadó

Európába költözik a Wall Street 2011.02.10.

A New York-i Tőzsde (NYSE) 219 éve számít a világ pénzügyi fellegvárának, ha a Deutsche Börse valóban felvásárolja, akkor az új tőzsdén több részvény forogna és több határidős üzletet kötnének, mint bárhol a világon, írja a Wall Street Journal [1].

A két tőzsde összeolvadása Wall Street központi szerepének a végét is jelentené, mondják a szakértők. A megegyezés szerint a közös cég tulajdonrészének 60 százaléka a Deutsche Börse (DB) kezében lenne, 40 százaléka az NYSE kezében. Érdekesség, hogy a két tőzsde által létrehozott közös vállalat Hollandiában lesz bejegyezve, míg a székhelyek maradnak Frankfurtban és New York-ban. Az elnök a DB vezetője, Reto Francioni lenne, míg az NYSE vezetője, Duncan Niederauer lenne az ügyvezető igazgató.

A tervek szerint New York-ban tartanák a nemzetközi részvényeket és itt kereskednének az amerikai papírokkal, a derivatív (származtatott, határidős) termékekkel Frankfurtból üzletelnének, míg a technológiai részleg és az európai tőzsde székhelye Párizs lenne. A megbeszélések még folyamatban vannak és végleges döntés még nem született.

Mindkét tőzsde valamennyi igazgatójának bele kell egyeznie a végleges döntésbe. Emellett valamennyi szabályozó szervnek el kell fogadnia a szerződést, így az Erópai Bizottságnak, az amerikai Igazságügyi Minisztériumnak, az Amerikai Külföldi Befektetési Bizottságnak, és az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC) is.

A részvényesek örömmel fogadták az összeolvadás hírét, NYSE részvények 14 százalékot emelkedtek a tőzsdén, 38,10 dollárra, míg a DB részvényei 1,7 százalékos emelkedés után megálltak egy helyben, 58,42 eurón. Az ellenzők ugyanakkor Wall Street dicsőségét siratják, és úgy érzik, az USA elveszítette egyik legértékesebb tulajdonát.

Forrás: www.index.hu

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és