Az indokoltnál 1,5-2 százalékponttal magasabbak a svájcifrank-jelzálogkamatok. Ez a bankadó nagy részét fedezi, miközben a kormány és a pénzintézetek megállapodása szerint az extraadót tilos lenne az ügyfelekre terhelni. Van még néhány ok, amire a bankok joggal hivatkoznak, de a pluszbevétel és a pluszteher összege összecseng, a többi miatt pedig nem is kéne ennyire drágának lennie a hitelnek. Az állam is hibás: nem kéne bankadó, de bevezethetnék a referenciakamathoz kötött hiteleket.
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a jelzálogalapú svájcifrank-hitelek teljes hiteldíj mutatója átlagosan 7,6 százalék volt idén júniusban. Ez 2,2 százalékpontos növekedést jelent 2006 vége óta. Korábban elemzőkre és banktisztviselőkre hivatkozva megírtuk, a kamatnövekedés egy része indokolatlan, különösen annak tekintetében, hogy a svájci jegybank irányadó kamatrátája ebben az időszakban meredeken esett.
A hazai frankkamatok más összehasonlításban is magasnak tűnnek. A régiós versenytársunkként emlegetett és a hozzánk sok vonatkozásban hasonlító lengyelek nálunk jóval alacsonyabb kamatokat fizetnek a hasonló paraméterekkel rendelkező frankhiteleik után, átlagosan 4 százalékot (lásd a lenti grafikonon). Kérdés, hogy az eltérés indokolt-e, vagy sem.
Okkal drágább
A svájci frank ára mindkét országban azonos (a lenti grafikonban kékkel jelölve az egyéves kockázatmentes svájci frank bankközi kamat kétéves átlagát vettük alapul), azonban ezt a tényezőt leszámítva a hitelek költségvonzata nem csak lengyel-magyar viszonylatban, hanem minden országban eltérő, aminek több oka van.
Az ügyfelekkel megfizettetett végső kamat nagysága a forrásköltségtől, a hitelre jutó banki kezelési költségtől, a banki tőkeköltségtől, az adott hiteltípushoz és felvevői körhöz tartozó vissza nem fizetési kockázat felárától és nem utolsó sorban az elvárt profittól is függ. A lényeg, hogy egy hitel annál olcsóbb, minél megbízhatóbb az ország, a közvetítő bank és a kölcsönért sorban álló ügyfél.
A felsorolt tényezőkből adódó előnyök és hátrányok egyesével beépülnek a hitelek árába, mi pedig lényegében minden szempontból hátrányban vagyunk a lengyelekkel szemben. Az ország csődkockázatát tükröző hazai kétéves átlagos CDS-felár (bordó sáv) jóval magasabb a lengyelnél, miközben a számszerűen megjelenő legnagyobb eltérés a kamatmarzsban van (zöld sáv).
Ez utóbbi kategória természetesen nemcsak a szűken vett banki profitot tartalmazza, hanem a hitelezéssel járó költségeket és az ügyfél fizetésképtelenségének kockázati felárát is. Ez a tényező is a lengyelek javára billenti a mérleget, nálunk ugyanis több a rossz, késedelemmel küzdő adós.
A lényeg, hogy valamekkora kamatkülönbözet a lengyelek javára több tényező alapján is indokolt. Ezt a bankok érvényesítik is, az első oszlop az átlagos hazai, a második az átlagos lengyel frankhitel költségszerkezetét mutatja.
Okkal, de nem ennyivel
Az, hogy nem ok nélkül fizetünk többet, nem jelenti automatikusan azt, hogy pontosan annyit fizetünk, amennyi indokolt lenne. Az ügyfél- és partnerkockázat, illetve a nyereséget is tükröző 5,29 százalékos hazai marzs és a lengyel 2,94-es átlag között 235 bázispont a különbség.
Ha jóhiszeműen feltételezzük, hogy a bankok tulajdonosai mindkét piacon ugyanakkora profitot tesznek zsebre, az eltérés egyetlen indokolható oka az lehet, hogy nálunk ennyivel kockázatosabb hitelezni, mint a lengyeleknél.
Ennek a megítélése nem egyszerű. Több elemzőt is megkérdeztünk arról, hogyan lehet az ügyfélkockázat reális feláráról a valóshoz közelítő képet kapni. Válaszaik alapján azt tudjuk mondani, bár tény, hogy nálunk több ügyfél dőlt be az utóbbi években, de a magasabb kockázati költségeket érdemes (és etikus) a jó és a rossz idők között arányosan szétosztani, különösen olyan nagyvállalatok esetén, amelyek akár évtizedek óta a piacon vannak, és további tervekkel rendelkeznek. Ráadásul a bedőlések magas aránya nemcsak a felelőtlen eladósodásnak, hanem a felelőtlen hitelezési gyakorlatnak is köszönhető. Egy a lengyel bankrendszert is ismerő forrásunk szerint jövedelemigazolás nélkül ott soha nem lehetett kölcsönt kapni, miközben nálunk ilyen "túlkapásokra" az utolsó jó időkben, 2007-2008 környékén rengeteg példa volt.
Tizedével csökkenhetne
A dolog számszerűsítve így fest: az elmúlt három évben évente mintegy 2 százalékkal, tehát 200 bázisponttal nagyobb volt a magyar bankok hitelezésen elszenvedett vesztesége, mint Lengyelországban. Ebből összesen 600 bázispontos többletveszteség adódik, amit a megkérdezettek szerint korrektebb lenne nem azonnal bevasalni a magas kamatmarzzsal, hanem hosszabb távra leosztva visszaszedni, tekintettel arra, hogy az utóbbi rosszul sikerült éveket egy 10-15 éves profitábilis időszak előzte meg. Ebben a periódusban a hazai hitelezési veszteségek a lengyelekhez képest is hasonlóak, időnként alacsonyabbak is voltak.
Tízéves periódusra vetítve ez a 3 évnyi extra költség, illetve veszteség pusztán 60 bázispontos eltérést indokolna évente a mostani 235-ből. Ezzel számolva a nehezen indokolható kamatfelár 175 bázispont, ami azt jelenti, hogy a bankok akár ennyivel csökkenthetnék átlagos kamataikat, hogy árazási gyakorlatuk hosszabb távon is reálisabb, a múlt sikereire tekintettel valamivel kiegyensúlyozottabb és nem utolsó sorban az ügyfeleknek kedvezőbb legyen, fogalmazott az egyik megkérdezett.
Ha a bankok ezt megtennék, egy "normális" svájci frank alapú jelzálogkamat durván 5,8 százalék lehetne a jelenlegi 7,6 százalék helyett, úgy, hogy még így is maradna nyereség a hitelezésen, mint alább látszik, nem is olyan kevés. (Természetesen a lengyelnél magasabb országkockázati felárral is számotunk.)
Ez forintra fordítva azt jelenti: egy átlagos, durván 15 éves hátralévő futamidejű, 27 ezer svájci frankos, tehát 6,5 millió forintos tőketartozás havi részlete 257 frankról 228 frankra csökkenne, ami bő 7 ezer forintos megtakarítást jelentene az adósnak a pénteki árfolyam mellett. Ez havonta 10 százalék fölötti részletcsökkenést eredményezne.
A bankadót fizetjük
Az árképzéssel kapcsolatban a Bankszövetség főtitkárának, Kovács Leventének is tettünk fel kérdéseket, kíváncsiak voltunk a fentiekkel kapcsolatos véleményére, esetleges ellenvetéseire.
A túlzó kamatokkal kapcsolatos kritikára - a számok részletezése nélkül - három dolgot mondott. Itthon magasabb a hitelbedőlések aránya, és az országkockázati felár is jócskán a lengyel szint fölött van, ráadásul évente több mint 120 milliárd forintot szív el a bankadó, ami a lengyel pénzintézeteket ilyen mértékben távolról sem terheli. A Bankszövetség álláspontja az, hogy "az árképzés a törvényi feltételeknek megfelel".
A gond ezzel az, hogy az átlagosnak mondható kockázati árakat föntebb számszerűsítve is megmutattuk, ezekből pedig nem adódik ekkora eltérés, a kormány és a Bankszövetség közötti hivatalos megállapodás értelmében pedig a bankadót tilos az ügyfelekre terhelni. A bankok ezek szerint mégis ezt teszik.
Mint korábbi cikkünkben rámutattunk: az indokolatlan kamatfelár a frankban nyilvántartott, 5000 milliárd forintot közelítő teljes, fogyasztási hitelekkel együtt számolt hazai hitelállományra vetítve durván 75-100 milliárd forint körüli extraprofitot jelent a bankrendszernek (csak a jelzáloghitelekre vetítve kevesebbet), magyarán, ennyivel több pluszkiadás jelentkezik az amúgy is nehéz helyzetben lévő adósoknál. Ez az összeg ugyan elmarad a bankadó 120 milliárdjától, de nem kis részét mégis fedezi.
Végső soron az állam is hibás
Egy névtelenül megszólaló szakértő szerint az extraprofitot a bankadó bőségesen elszívja, mégis, pont azokat rövidíti meg, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a pénzre. Ilyen extraprofit ráadásul a bankadó előtt is létezett már, tehát lényegében az is mondhatjuk, hogy az állam döntött úgy, a korrekt szabályozás bevezetése helyett ezt a pénzt finanszírozási szükségletei miatt elveszi a bankoktól. Végső soron az ügyfelek fizetnek, anélkül, hogy átláthatnák az összefüggéseket.
A megoldás a bankadó eltörlése lenne - mondja a szakértő -, a jelenlegi devizahitelek kamatrátájának referenciakamathoz kötésével párhuzamosan, és a bankok közötti versenyt is erősíteni kellene a hitelcserék (refinanszírozás) és devizacserék megkönnyítésével. De úgy tűnik, a követendő irány nem ez. A napokban a kormányfő a svájci frankban eladósodottak védelmében "veszteségmegosztásról" beszélt, ami a pénzintézetek különadóztatásának kibővítését is jelentheti.
Forrás: www.index.hu
