Év végén távozik az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsából
Jürgen Stark. A hivatalos közlemény szerint Stark távozásának hátterében
családi okok állnak, ám nem kizárt, hogy távozását valójában az
indokolja, hogy nem teljesen ért egyet azokkal a módszerekkel,
amelyekkel az EKB az eurózóna problémáit orvosolni kívánja.
Most már biztos, hogy igazak voltak azok az értesülések, amelyek
szerint Jürgen Stark távozik az Európai Központi Bank
igazgatótanácsából. Az Európai Központi Bank honlapján megjelent
közlemény szerint Stark előreláthatólag év évégén távozik a bankból,
addigra ugyanis valószínűleg sikerül új embert találni a helyére - a
Reuters egyébként úgy értesült, hogy utódja a helyettes német
pénzügyminiszter, Jörg Asmussen lesz. Stark mandátuma eredetileg 2014
májusában járt volna le.
Jürgen Stark a német jegybank éléről
tavasszal távozott Axel Weberhez hasonlóan több ízben is kifogásolta az
EKB válságkezelési módszereit, különös tekintettel a 2010 májusában
létrehozott állampapír-vásárlási programra (Securities Market
Programme). A vásárlások hónapokig szüneteltek, ám az Olaszországgal és
Spanyolországgal kapcsolatos aggodalmak miatt augusztusban ismét
megjelent az EKB a (másodlagos) piacon. Két héttel ezelőtt 6,7, múlt
héten pedig 13,3 milliárd eurónyi papírt vásárolt.
Piaci reakciók
A
Jürgen Stark távozásával kapcsolatos első piaci értesülések jelentős
befektetői hangulatromlás okoztak rövid idő alatt világszerte. A vezető
részvényindexek esésbe kapcsolatok a délelőtti gyengélkedés után, míg az
euró folytatta hajnal óta látható hanyatlását a dollárral szemben.
A
hangulatromlás fő oka az a bizonytalanság lehet, amelyet Stark EKB-ból
való távozása okozhat. A jegybank államkötvény-vásárlási programja eddig
is támadások kereszttüzében állt.
A "keményvonalas" német
Stark esetleges távozása növeli annak esélyét, hogy az EKB egyre inkább a
laza monetáris politika irányába tolódik el, amely nem csak a
kamatpolitikára érthető, hanem esetleg egyéb nem-konvencionális
eszközökre is (a piacok félelme az, hogy az EKB az eurózóna
feszültségeket csillapítandó a monetáris finanszírozás irányába
sodródik).
Forrás: www.portfolio.hu