DLS Tanácsadó

befektetés

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 26.

Pénteken nemzeti ünnepünk miatt lemaradtunk a világ piacainak rally-járól. A száguldás Mario Draghinak volt köszönhető, aki az EKB ülésen ugyan túl sok konkrétummal most sem szolgált, mégis a megszokottnál bőbeszédűbb volt. Egyrészt megígérte, hogy decemberben felülvizsgálják az eszközvásárlási program keretösszegét, másrészt elárulta, hogy a kamatdöntő ülésen felmerült a betéti ráta további csökkentése.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 9.

A befektetők mindennél jobban utálják a bizonytalanságot, mi sem fémjelzi ezt jobban, mint hogy tegnap A török líra 3,4%-kal gyengült a dollárral szemben és a török részvényindex is 5%-ot zuhant. A negatív hangulat pedig az európai kereskedésre is kihatott.
Bővebben...

Egyetlen tőkénk az információ – 2015. március 20.

A Buda Cash, és a Quaestor botrányától hangos az ország, már hetek óta. A kár jelentős. Évekre visszavetheti a befektetési kultúrát a csalás, amely tízezreket érintett. Nem csak multimilliomosok vesztették el a pénzüket. Rengeteg kisbefektető bukta el a nagy nehézségek árán összekuporgatott kis vagyonát. De miért futunk bele újra, és újra ugyanazokba a csapdákba? Mire kell odafigyelnünk, ha pénzügyeink biztonságáról van szó?
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. január 12.

Egyes források szerint az EKB csak 500 milliárd dollárért vásárolhat kötvényeket, azok közül is csak a befektetői kategóriás állampapírokat. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a portugál, görög, és ciprusi kötvények nem kerülnek be a vásárolt állampapír körbe, így pedig kérdésessé válik az eszközvásárlási program hatásossága.
Bővebben...

Ünnepi kereskedés – 2014. december 18.

Hamarosan elérkezünk karácsony ünnepéhez, és pillanatok múlva a 2014-es esztendőt is lezárjuk. Azért, hogy senki ne kapkodja idegesen a fejét, hogy „miért nincs árfolyam-mozgás”, lentebb közöljük a következő két hét tőzsdei nyitva tartását.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 27.

Az amerikaiak egyik legfontosabb ünnepüket ülik, a Hálaadást. Előkerül a pulyka töltelékkel, és áfonya szósszal, de a mogyoró torta sem maradhat le az asztalokról. Ma tehát a tengerentúli piac nem fog irányt mutatni, így világszerte eseménytelenebb nap várható, holnap pedig a Black Friday miatt rövidített nyitva tartás lesz a tőzsdén.
Bővebben...

Megtakarítás-vakságban szenved az ország? – 2014. október 31.

Magyarországon még mindig óriási tévedések, kényszerképzetek, negatív sztereotípiák övezik a befektetések világát. Az a tény, hogy az emberek jelentős része még mindig a dunyhában őrzi összekuporgatott pénzét ráerősít az akár „megtakarítás-vakságnak” is nevezhető népbetegségre.
Bővebben...

NYESZ kontra biztosítás – 2014. október 9.

A piacon számtalan lehetőség áll rendelkezésére azoknak, akik gondoskodni akarnak önmagukról, a nyugdíjukról. De mi a jó választás? NYESZ, biztosítás, vagy a dunyha?
Bővebben...

Ezt nyesztek – 2014. szeptember 30.

Az öngondoskodás igénye egyre inkább előtérbe kerül a hétköznapi emberek életében. A Nyugdíj-Előtakarékossági Számla (NYESZ) erre nyújt optimális, kedvező lehetőséget.
Bővebben...

Tudtad? – Hozam – 2014. augusztus 21.

„Zene füleimnek” – ezt egyaránt elmondhatják a brókerek, és a befektetők is, ha a hozam szót meghallják.
Bővebben...

Tudtad? – Longolás – 2014. augusztus 14.

Longolás során a befektető az árfolyam emelkedésére számít.
Bővebben...

Az 5 leggyakoribb kifogás

Avagy miért nem tudok befektetni?
Bővebben...

Tudtad? – Oldalazás – 2014. július 24.

Oldalazás. Amikor ezt a szót halljuk vélhetően az jut eszünkbe, hogy oldalazva kell valahol közlekedni, mert kicsi a hely. A tőzsde világára átfordítani ezt, nos némi töprengést okozhat…
Bővebben...

Hangulat-tudósítás a tőzsde portájáról – 2014. július 4.

Merrill Lynch alapkezelő júniusi felmérésében érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel. Vajon optimizmusra ad okot a túlzott optimizmus?
Bővebben...

Tudtad? - 2014. május 12.

Tudtad, hogy a bátorság nem a legjobb tulajdonság, ami a megtakarításaidat illeti? Új, ismeretlen pénzügyi termékekbe nem biztos, hogy megéri befektetni: túl nagy a kockázat, és a mozgások sem ismertek.
Bővebben...

Tudtad? - 2014. április 30.

Tudtad, hogy bár a statisztikák hasznosak, de előrejelzésre nem képesek? Jó, ha figyeled a számokat, de ne felejtsd el: a pénzügyi élet bonyolultabb annál, mint hogy egy modellel megjósolhatóvá váljon.
Bővebben...

Nyáron csak pihenjünk? – 2014. április 28.

Tőzsdei körökben ismeretes az a mondás, miszerint jobb, ha nyáron távol tartjuk magunkat az üzlettől, és nem foglalkozunk a befektetésekkel...
Bővebben...

Tudtad? - 2014. április 25.

Tudtad, hogy a befektetők nagy része fél hosszútávra tervezni? 5 év? Az rengeteg – mondják, majd a kijelentést követő ötödik évben a homlokukra csapnak: tényleg bevállalhattuk volna. Hosszabb távon a kockázat is kisebb – ez sem mellékes.
Bővebben...

Mibe fektessünk: lakásba vagy tőzsdébe? - 2014. március 19.

A mai világban szinte csoda, ha az ember össze tud kuporgatni egy kis pénzt. De vajon mit kezdjen vele? Nagyanyáink ugyan a dunyhába varrták a bankókat, de ma már nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. Befőttes üvegbe is rabul ejthetőek a papírok, csak nehogy lekvár helyett a kenyérre kenjük… S hiába tesszük őket egy helyre, ahol még meleg is van: fialni önmaguktól biztosan nem fognak.
Bővebben...

Útikalauz: Irány a piac! – 1. rész - 2014. március 18.

A tőzsde univerzumában jól elindulni nem könnyű. A befektetés motorát ugyan pillanatok alatt berúghatjuk, de ahhoz, hogy precízen irányítsuk a gépezetet nem elég a lelkesedés. Sokan gondolták már végig, pontokba szedve, hogy milyen is egy jó útmutató. Jelenlegi cikkünkben igyekszünk csak a lényeget kiemelni, ezzel beolajozva a rendszert.
Bővebben...
1-20   21-40

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és