DLS Tanácsadó

Dow Jones index

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 8.

A kínai export összezuhant februárban. Az export dolláralapon 25,4%-kal zuhant, lényegesen többel, mint a 14,5%-os várakozás. Az import 13,8%-kal esett, miközben a várakozás 12,0% volt. A rendkívül gyenge adatok ellenére a piac nem esett kétségbe, a visszaesést igyekeznek a februári holdújévre fogni, ami időben átrendezhette a külkereskedelem lefutását.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 5.

A Wolkswagen dízelbotránya újabb fejezettel bővül, miután az amerikai Igazságügyi Minisztérium beperelte az autógyártót a „tiszta levegő” törvényének megsértése miatt. A kiszabott büntetés akár nyolcvan milliárd dollár is lehet, bár jogi szakértők szerint a tényleges bírság ennek csak a töredéke lesz, mindenesetre a befektetők számára eléggé rémisztőek lehetnek a becsült értékek is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 4.

Határozott eséssel indítják a részvénypiacok az évet. Ennek a hátterében egyrészt a gyenge kínai PMI adat állhat, másrészt elképzelhető, hogy az alapkezelők az év végén felmanipulálták az indexeket, majd magukra hagyták őket. Mindenesetre technikailag a magyar mutató felülteljesítőnek látszik a DAX-hoz, vagy a Dow-hoz képest.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 14.

5%-ra csökken az új lakások ÁFÁ-ja. Ez mintegy 0,1% GDP arányos kiesés a költségvetésnek. Az intézkedés hatalmas lépést jelent az ingatlanfejlesztőknek, hiszen ez kb. három millió forintos csökkenést jelenthet egy új lakás árában (ha 17 milliós átlagárral számolunk). Piaci értesülések szerint a CSOK-ot is duplájára emelné a kormány. Azaz szinte minimális önerővel lehetne új lakáshoz jutni, ami nemcsak az új lakások építését, de a lakáshitelezést is jelentősen fellendítené.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 16.

A japán döntéshozókon egyre nagyobb a nyomás a harmadik negyedéves GDP adat után, ugyanis az évesített érték 0,8%-os mínuszt mutatott a várt 0,2%-os visszaesés helyett. A ludas a tőkeberuházások vártnál lényegesen nagyobb visszaesése volt (-0,4% helyett -1,3%), de a belső fogyasztás terén is voltak kérdőjelek. A csütörtöki kamatdöntés így még érdekesebbnek ígérkezik.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 13.

Ma hajnalban megérkeztek az OTP számai. Meglepetésnek tekinthető a román akció, amely prudens céltartalékolással 25,5 milliárdos költséget hozott a devizahitelek átváltásán. Ez abban az esetben reális, ha mindenki él az OTP által felkínált lehetőséggel. Hazánkban ezzel lezárult a devizahitel probléma korszaka. Sőt, az első negyedévben az NPL állományból kikerült 29 milliárd forintnyi nem fizető adós is visszakerült, egy projekt hitellel egyetemben. Ennek köszönhetően itthon újra emelkedett az NPL ráta 13,8 százalékra, de ha az egyszeri tételektől eltekintünk, akkor csökkenő pályát láthatunk a kétes kintlévőségek képződésében. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy itthon 3,7 százalék körül stabilizálódik a kamatmarzs.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 29.

14,09 millió darab, piaci árfolyamon közel nyolcvan milliárd forintnyi OTP részvényt értékesítenek ma – ez a hír tartja lázban a befektetőket. A részvény darabszáma gyakorlatilag megegyezik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő csomagjával, így valószínűsíthető, hogy az állam adja el OTP részesedését.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 16.

Emelkedett az ázsiai részvénypiac, melyet részben a továbbra is pozitív részvénypiaci hangulatnak köszönhetjük, részben pedig annak, hogy a piaci szereplők egyre erősebben bíznak abban, hogy a kínai kormány reformintézkedéseket fog bejelenteni az állami tulajdonú vállalatok esetében.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 7.

Az MNB a korábbi híreknek megfelelően az eddigi választható 2-5% tartalékolás helyett december 1-től egységesen 2%-ot ír elő a bankok számára. Bár maga a csökkentés nem volt váratlan lépés, az időzítés korainak tűnik. A hír enyhén negatív a bankok számára, hiszen a likviditást a jövőben kicsit kedvezőtlenebb feltételek mellett kell kezelniük.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 6.

A laza jegybanki monetáris politika szárnyakat adott a részvénypiacoknak, az egész világon. Egyre többen márciusra datálják a Fed kamatemelését, az EKB háza táján az eszközvásárlási program kibővítéséről "suttognak", és a BoJ esetében is további intézkedésekre lehet számítani.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 2.

A hongkongi tőzsdén legjobban a kaszinóüzemeltető vállalatok szerepeltek, miután olyan hírek jelentek meg, hogy a kínai kormány támogatná a makaói turizmust, ezen keresztül élénkítené a kaszinók forgalmát is, ami az utóbbi hónapokban erőteljesen visszaesett. A kínai kormány más fronton is igyekszik élénkíteni a gazdaságot, a jelzáloghitelek enyhítésén túlmenően az autóvásárlásokat is igyekszik ösztönözni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 28.

A függetlenségpártiak nyerték a katalán választást, azonban abszolút többséget nem sikerült szereznie az Együtt az igenért tömörülésnek. De a szintén függetlenségpárti Népi Egységgel együtt már megvan a szükséges többségük az elszakadáshoz. A koalíciós egyeztetést nehezíti, hogy egyedül Katalónia függetlenségében van egyetértés a két párt között. A végeredmény gyakorlatilag pontosan megegyezik az előzetes felmérésekkel. A spanyol kormány a szavazás eredményétől függetlenül ragaszkodik az egységes Spanyolországhoz és eszében sincs hagyni a legerősebb gazdasági tartományt függetlenedni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 16.

Egy nap, és minden kiderül, legalábbis, ami a Fedet, és a lehetséges kamatemelést illeti. A piaci várakozások most erősen afelé tendálnak, hogy nem lesz szeptemberi kamatemelés. Az elemzők véleménye is ezt erősíti meg. A szeptemberi emelés valószínűségének előrejelzése egyébként 32%, míg a decemberié 62%.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 2.

A világ egyik legnagyobb index szolgáltatója, az MSCI bejelentette, hogy sem a kínai részvények megnövekedett volatilitása, sem pedig a kínai hatóságok közvetlen részvénypiaci intervenciója nem akadálya annak, hogy a kínai „A” részvények bekerülhessenek a feltörekvő piaci részvényindexbe. A döntés meghozatalakor a piac nyitottságát fogják figyelembe venni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 1.

A kínai termelői beszerzési menedzser index a júliusi 50 pontról a várakozásokkal összhangban 49,7 pontra csökkent. Az 50 pont alatti indexérték gazdasági visszaesést jelez. A szolgáltató szektorban is visszaesés volt tapasztalható. A korábbi 53,9 pontról 53,4 pontra esett vissza.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 12.

Nagyon úgy tűnik, hogy Görögország minden apró részletben megegyezett a hitelezőkkel. A parlament csütörtökön szavazhatja meg a megállapodást, cirka egy nappal az eurózónás pénzügyminiszteri találkozó előtt. Ezek után már csak a tagországok parlamentjeinek jóváhagyására kell várni. A fentiek fényében az augusztus 20-án esedékes, 3,5 milliárd eurós EKB visszafizetést teljesíteni tudják majd a hellének. Egy százalék feletti mínuszokig zuhantak az amerikai tőzsdék, eddig tartott tehát a pozitív hangulat. A Dow Jones index fél éve nem látott mélyponton landolt. Az Apple részvényei is nagyot estek, mert a Jeffries 135 dollárról 130 dollárra vágta vissza a cégre vonatkozó célár előrejelzését. Az autógyártók rossz szereplése miatt a német DAX padlóra került tegnap, 2,68% mínusszal, de a többi vezető mutató sem teljesített sokkal jobban. A kínai jüant ismét leértékelték a dollárral szemben. A tegnapi 1,8%-os elmozdulást ma egy újabb 1,6% mértékű devalválás követte. A mai lépés abszolút meglepetésnek számított, hiszen a kínai jegybank tegnap jelezte, hogy egy egyszeri leértékelésről volt szó. A lépések egyrészt azt mutatják, hogy a kínai gazdasággal komoly problémák vannak, ha ilyen drasztikus intézkedésekkel igyekeznek javítani a gazdaság versenyképességét, másrészt felvet olyan aggályokat is, hogy devizaárfolyam háborút eredményez a kínai leértékelés. Az opciós devizapiacon hirtelen ötszörösére nőtt a volumen, és további leértékelésre spekuláló opciós pozíciókat nyitottak. Jegybanki illetékesek szerint a kínai jegybanknak interveniálnia kellett, hogy a leértékelést követően megállítsa a jüan további gyengülését, és ezzel sávon belül tartsa azt. A ma megjelent kínai makroadatok kisebb negatív meglepetést okoztak. Júliusban a kiskereskedelmi forgalom 10,5%-kal bővült, míg az ipari termelés 6,0%-kal növekedett, utóbbi esetben a piac 6,6%-os bővülésre számított. Továbbra is gyengül a forint, az euróval szemben. Tegnap a 312,7-es szinten is járt, végül 311,5-ön zárt az árfolyam.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 10.

A görögök szerint már holnap megállapodhatnak a hitelezőkkel a harmadik mentőcsomagról, aminek valóban itt az ideje, hiszen igencsak közeleg az augusztus 20, amikor fizetnie kell a helléneknek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 6.

A vártnál jobb eredményről számolt be tegnap zárás után a Magyar Telekom. A nettó eredmény 8,1%-kal nőtt, elsősorban az árbevétel javulásának köszönhetően. A vártnál nagyobb mértékben nőtt az IT és az energia szegmensek bevétele, a cég jelentős IT projekteket nyert el a II: negyedévben. A mobil üzletág bevétele a végződtetési díjak drasztikus visszaesése ellenére csak minimális mértékben csökkent, ami a készülékértékesítésnek és az adatforgalomnak köszönhető. Az EBITDA 5,2%-kal nőtt, az EBITDA marzs 32,9% volt. A működési költségek az IT és az energiaszegmenshez köthetően 4%-kal nőttek. Nőttek az amortizációs költségek is, az új frekvenciahasználati licenszek magasabb értékcsökkenése, valamint az új számlázási rendszerhez kapcsolódó szoftver aktiválása következtében. A pénzügyi eredmény is nőtt, elsősorban a származékos ügyletek valós értékelésének nyeresége és a forint euróval szembeni gyengülése következtében. Az effektív adókulcs a társasági adó és az iparűzési adó miatt 27,5% volt. A szabad cash flow -1,4 milliárd forintra romlott a GTS Magyarország akvizíciója (14,2 milliárd forint) miatt. A nettó eladósodottsági ráta 45,6% volt 2015. második negyedév végén. A menedzsment megerősítette a 2015-ös várakozásokat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. július 31.

A görög helyzet ismét kezd kibogozhatatlanná válni. Nem elég, hogy a Sziríza párt baloldala nem ért egyet Ciprasszal, az IMF nem akar beszállni a hitelezésbe, míg adósság elengedés nem történik, megfelelő kiigazító programmal természetesen. Utóbbit precedens értéke miatt az EU nem akarja, így viszont kezd Gordiuszivá válni a hellén csomó.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 30.

A görög dráma a tragikusnak tűnő véghez közelít. A történet dramaturgiájára nem lehet panasz, izgalmasra sikeredett a befejezés. Ciprasz népszerűsége otthonában töretlen, a hellének már újra a drachmával számolnak, egyelőre fejben. Eközben a tőkekorlátozások, a tegnapi bevezetést követően tovább szigorodnak, a görög államadósságot még mélyebbre minősítették, és a CDS felár 36% fölött is járt, vagyis annak a kockázata, hogy egy éven belül leeresztik a függönyt 50%-ra ugrott.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60   61-80

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és