Pirosba borultak a tengerentúli börzék tegnap, a vezető indexek mélyrepülését a Fed bejelentése akasztotta meg. Elmaradt a konszenzustól az első negyedéves amerikai GDP adat. A várt 1% helyett csak 0,2%-os lett a bővülés. Az USA kereskedelmi minisztériuma az erős dollárra, és a kedvezőtlen időjárásra hivatkozott. A Fed nem nyúlt az alapkamat szintjéhez. A jegyzőkönyvből arra lehet következtetni, hogy szeptemberig biztosan nem lesz kamatemelés.
Az európai tőzsdék zuhanórepülésbe kezdtek tegnap. Az Európai Bíróság június 16-án fog dönteni az EKB OMT programjának jogszerűségéről. Bár a programot sosem használták, azonban a bírósági döntés befolyásolhatja az EKB QE programját is, mivel ha az OMT programot jogszerűtlennek találná a bíróság, azzal lényegében megtiltaná a jegybank számára az államkötvény vásárlásokat, és ezzel akár az eszközvásárlási programnak is véget vethetne. Ugyanakkor az EKB eszközvásárlásának megkezdése előtt a bírósági főtanácsadó már ismertette álláspontját, mely szerint a jegybank politikájával összeegyeztethető az államkötvény vásárlás, így az OMT program is. Mivel a bíróság végső döntésében legtöbbször a főtanácsadó véleménye köszön vissza, így a bíróság várhatóan jóvá fogja hagyni az OMT programot és ezen keresztül áttételesen az államkötvény vásárlásokat és az EKB QE csomagját is.
A régiós devizákat is ütötték tegnap, a forint ismét gyengült, az euróval szemben.