Szombathely, Aréna utca 4.

FED

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 20.

Clinton a tegnapi vitának is köszönhetően, amelyet a felmérések szerint ismételten megnyert, tovább fokozta előnyét. A különböző statisztikák 9-11 százalékpontos előnyt mutatnak Clinton javára. Azaz eldőlni látszik a választási verseny. Persze korai lenne a medve bőrére inni, ám a piacok így is örülnek a fejleményeknek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 17.

A legújabb mérések szerint a különbség Clinton és Trump között csak pici, nemzeti szinten 5,5 százalékpont. Az előbbi 47,5 százalékon áll,vagyis az utolsó, csütörtöki elnökjelölti vita továbbra is nagy jelentőséggel bír majd. A jó hangulat egyelőre, azonban adott, úgy látszik ez a minimális előny is elegendő a fenntartásához.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 14.

Új időszámítás indult Amerikában, hiszen mától lépett életbe a money market reform, mely az intézményi szereplők számára kezelt pénzpiaci alapoknál hozott látványos változásokat. Első ránézésre ugyan úgy tűnhet, hogy ez a megváltozott eszközértékesítési metódus nem hozott különösebb újdonságokat magával, a valóságban, azonban ez az új szabály teljesen felborította a szektort. A kérdés csupán csak az, hogy miután sikerült alkalmazkodni az új keretekhez, vajon csökkennek-e a bankközi kamatok.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 13.

A dollár erősödött, ami nem feltétlenül pozitív az amerikai vállalatok szemszögéből nézve. Persze mindez, látva a Fed jegyzőkönyvét nem meglepő, hiszen az olvasható ki a sorok közül, hogy már a küszöbön toporog a kamatemelés. Az már csak hab a tortán, hogy a gyorsjelentési szezon sem indult jól, s nagy a bizonytalanság a belügyi színtéren (amerikai elnökválasztás), és a külügyi porondon (olasz választás) is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 12.

Az alcoa eredményei kettő centtel elmaradtak a várakozástól, ráadásul a vállalat jövőbeli kilátásai sem fényesek, szóval nem vett jó rajtot az amerikai gyorsjelentési szezon, ami az elemzők szerint nem túl jó előjel. Az Alcoa papírjai a gyorsjelentési korántsem mondható szerencseszámok hírére 12%-ot veszítettek értékükből.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 11.

Az Alcoa számaival (piacnyitás előtt publikálja őket) megkezdődik a tengerentúli gyorsjelentési szezon. A következő hetekben több vállalat fogja nyilvánosságra hozni elért adatait, míg Nyugat-Európában csak október végén veszi kezdetét a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 10.

Holnap az Alcoa hajnali bejelentésével megkezdődik a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon Amerikában. Igaz már több tucat kis cég hozta nyilvánosságra szerencseszámait, az elkövetkezendő időszakban nagy volumenű cégek is felfedik lapjaikat. Holnap a piac kezdete előtt az Alcoa meg is kezdi a sort – a várakozások pozitív hangvételűek. Amennyiben a vállalat eredményei felfelé íveltek úgy egyes jósok szerint az egész gyorsjelentési szezon pozitív lesz.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 4.

Az EKB igazgatósági tagja, Yves Mersch igyekezett eloszlatni azokat az aggodalmakat, hogy az EKB laza monetáris politikája káros lenne az európai bankok számára. Szerinte a laza monetáris politika támogatta a hitelvolumen növekedését és ezen keresztül végső soron pozitív volt a bankok számára. Azonban elismerte, hogy elemzői vélemények szerint a bankok tőkearányos nyeresége (ROE) 2%-ra csökkenhet, ami rendkívül alacsony értéknek számít.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 30.

Nő az aggodalom a Deutsche Bank miatt. Nyolc esztendővel ezelőtt a Lehman csőd taszította kétségek közé a befektetőket, majdnem előidézve egy összezúzott világgazdaságot… Most a német kormány röghöz kötöttsége, és a bank környékén fordrozódó indulatok borzolják az amúgy is hullámzó kedélyeket. A kiváltó ok most az, hogy 10 fedezeti alap lecsökkentette a limiteket a Deutsche Bankkal szemben, mivel megnövekedett partneri kockázatot látnak, ami pl. az amerikaiak által kiszabható rekord pénzítélet miatt nem is fals elképzelés. A legnagyobb gond, hogy ami a bank alapja lenne azaz a bizalom, most elveszett.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 29.

Meglepetésre mégsem zárult eredménytelenül az algíri találkozó. Míg tegnap a non-OPEC tagok hallgattak, addig az OPEC államok bejelentették, hogy 750000 hordóval csökkentik a kitermelést, naponta. A részletes tervet a novemberi OPEC gyűlésig dolgozzák ki a felek. Nyilván ez nem jelent semmiféle biztosítékot, ám az a tény, hogy Irán, és Szaúd-Arábia között mérséklődött a feszültség, s hogy közeledtek az álláspontok igazi örömet hozott az olajpiacra.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 28.

A munkaerőpiac elérte az 5% alatti értékeket, azaz most kezd éretté válni az erős foglalkoztatottsági adatok gyümölcse – nyilatkozta (a kamatdöntő ülés óta először) Stanley Fischer. A Fed alelnöke a kamatemelésről nem beszélt, de kihangsúlyozta a bérek emelkedésének tényét, mely segíti az inflációs cél elérését.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 23.

A román lej, és a lengyel zlotyi sem panaszkodhatott tegnap, ám sem a régiós, sem a feltörekvő devizák nem emelkedtek akkorát, mint a forint. A hazai fizetőeszköz árfolyama másfél éve nem látott csúcsokig repült, áttörve két ellenállási szintet is, köztük a 306,8-as vonalat. Ebben a szárnyalásban nyilván szerepet játszott az S&P felminősítése is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 22.

Idénre már csak egy kamatemelés várható, ennek pedig kifejezetten örült a piac. Az idei növekedési várakozásokat módosította a Fed 2%-ról 1,8%-ra, a jövő esztendőre vonatkozó értéket, azonban változatlanul hagyta. A 2017-es esztendőben maximum 1,25%-ig emelkedhet az irányadó kamatráta.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 14.

Csalódást okozott a német ZEW index. A jelenlegi helyzet megítélése a vártnál nagyobb mértékben csökkent, az index értéke 55,1 pontra esett a várt 56,0 pontról. A jövőbeli kilátások pedig nem tudtak emelkedni, a várakozások ellenére sem. A jövőbeli kilátások komponense 0,5 ponton stagnált, miközben a piac 2,5 pontot várt. Összességében az adatok továbbra is enyhe óvatosságot sugallnak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 13.

Az elmúlt időszakban látott gyengébb adatok ellenére elégedett a gazdaság helyzetével, így itt az ideje, hogy a Fed komolyan foglalkozzon a kamatemeléssel – nyilatkozta tegnap Dennis Lockhart, atlantai Fed elnök. Hozzátette: a gazdaság mérsékelt ütemben bővül, amit részben a fogyasztói aktivitás növekedése táplál. A mérleg másik nyelvére, azonban nagyobb hatással volt Lael Brainard, a Fed kormányzója, aki elmondta: a jegybanknak nem kell elkapkodnia a kamatemelést, hiszen a globális problémák érinthetik Amerikát is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 12.

Az elkövetkezendő napokban a csend percéig bizony több Fed jegybankár is meg fog szólalni, nyilvánvalóan a kamatemelést előtérbe helyező beszéddel. Ez az, amitől a piac szinte retteg, s amely lépést óriási hibának érezne. Bár a szeptemberi emelés valószínűsége jelenleg 30%, a piac akkor is bizonytalan, erre pedig csak lapátként rakódnak a jegybankáros beszédek. A decemberi lépés esélye már 60%. Ez nem segít a befektetőknek nyugodt légkört tartani a börzéken…
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 7.

Az ISM szolgáltatóipari index 6 éves mélypontra esett. A várt 54,9 pont helyett 51,4 pontra csökkent a mutató. Ez több dolgot is magával vonzott. Egyrészt a piacok örültek, aminek hála a Nasdaq például történelmi csúcsig szaladt, s azt zárásig el sem hagyta. Valamint a decemberi kamatemelés valószínűsége az eddigi 60%-ról 50%-ra csökkent.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. szeptember 5.

A munka ünnepe miatt zárva tartanak ma a tengerentúli börzék, így szinte biztos, hogy az európai tőzsdék nehezen fognak irányt találni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 31.

Abilene-paradoxon. Ez az, amitől a befektetők félnek. Ugyanis egyesek véleménye szerint ebbe a csapdába szaladhat bele a Fed, vagyis: igazán senki sem akar kamatot emelni, de mivel csoport szinten annyit beszéltek róla, hogy a jegybankárok úgy vélekedhetnek, hogy a közösség preferenciája a kamatemelés. Eközben elképzelhető, hogy egyéni szinten a többség a tartásra szavazna. Ez a paradoxon sejlik fel a decemberi emelés hátterében is, amiről azóta bebizonyosodott, hogy nem igazán jókor meglépett döntés volt… Ezek a tények, azonban egy cseppnyi nyugalomra sem adnak okot.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 29.

A világ szeme pénteken Jackson Hole-on függött, nomeg Janet Yellen-en, aki meg is szólalt a jegybankárok éves konferenciáján. Yellen szerint az elmúlt hónapok adatai alapján indokoltá vált egy újabb kamatemelés, ám nyilván továbbra is várják a beérkező számokat. Stanley Fisher sem rejtette véka alá véleményét. Interjújából kiderült, hogy akár még a szeptemberi emelésnek is van létjogosultsága, ám ehhez még szükségesek a pénteken befutó munkaerő-piaci adatok. A gazdaság közel van a teljes foglalkoztatottsághoz, és az infláció is jól alakul, így akár két kamatemelésnek is van tere az idei esztendőben.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220