A pénteken tapasztalt mélyrepülést követően sugárzóan jól indították a hetet az amerikai börzék tegnap. Magasan íveltek felfelé a mutatók, mely szárnyalást csak támogatott a kamatemeléssel kapcsolatos pozitív jegybankári nyilatkozat. A Tesla az autóiban elérhető robotpilótájának újabb frissítését jelentette be, ami jelentősen javíthatja a biztonságot a részben önvezető üzemmód esetében.
Gyengén, csökkenéssel kezdték meg a hetet az európai tőzsdék. Tegnap 10 euró körüli árfolyammal elkezdődött a kereskedés az Uniper részvényekkel, melyek zárásra megközelítették a 10,4 eurót is. Az E.ON-ról leválasztott cég tegnap még a DAX index részét képezte, ma azonban már minden visszatér a régi kerékvágásba, a DAX ismét 30 komponensű lesz, és nem fogja tartalmazni az Uniper részvényeket. Ahogy várható volt, nagy forgalommal indult meg a részvénnyel a kereskedés. David Cameron távozott a brit parlamentből, tegnap ugyanis azonnali hatállyal visszaadta alsóházi képviselői mandátumát. Döntését azzal indokolta, hogy úgy érzi személye akadályozná a Brexit folyamatát.
Augusztusban a kínai ipari termelés 6,3%-kal bővült, enyhén felülmúlva a 6,2%-os várakozást. A kiskereskedelmi forgalom pedig 10,6%-kal növekedett, míg a piac csak 10,2%-os növekedésre számított.
Hullámzóan telt a forint napja tegnap, az euróval szemben. Először a hazai deviza árfolyama
gyengülni kezdett az euró ellenében, s egészen 310,5-ig emelkedett, majd egy hirtelen fordulatot követően 309,3-ig esett.