A három napos hétvégét követően nem volt túl nagy mozgás a tengerentúlon tegnap. A kereskedés elején még gyengültek a börzék, majd irányt változtatva minimális pluszban búcsúztak. Ez az apró emelkedés is elegendő volt a Nasdaqnak a történelmi csúcs eléréséhez. A gazdaság jól halad, így a Fed-nek minél előbb kamatot kellene emelnie – nyilatkozta John Williams San Francisco-i jegybankár. Nagy nap a mai az Apple számára, hiszen ma mutatja be a nagyközönség számára legújabb termékeit….
A DAX kivételével csökkenő pályára álltak, s mínuszban búcsúztak tegnap az európai tőzsdék. Ma tartják a brit jegybankelnök parlamenti meghallgatását, ami az esetleges további jegybanki lazítások miatt lehet érdekes. Mark Carney korábban határozottan elhatárolódott a negatív betéti ráta bevezetésének lehetőségétől, de jelezte, hogy tovább vághatják a kamatot nulla közelébe. Olasz kormányzati források cáfolták azokat a sajtóhíreket, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretét igénybe véve tőkésítenék fel a bajba jutott olasz bankokat, elsősorban a Monte dei Paschi di Siena bankot.
A WTI árfolyama 45,1 dollárra süllyedt. A piaci szereplők szkeptikusak az orosz-szaúdi megállapodást illetően, ráadásul nem bíznak az algíri termelés-befagyasztásban sem.
Nem okozott nagyobb meglepetést az ausztrál GDP, év/év alapon a várakozásoknak megfelelően 3,3% volt a növekedés, negyedév/negyedév alapon pedig 0,5%-kal bővült az ausztrál gazdaság.
A forint továbbra is az utóbbi napokban is bejárt sávban, 309-310,4 között lépeget az euróval szemben.