Nem tudtak egyértelmű irányt kijelölni tegnap a tengerentúli börzék. Napon belül megindult egy nagyobb kitörés, de a zárásra visszaestek az indexek a nulla körüli tartományba. A Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve tegnap jelent meg, amelyből az látszik, hogy nem lesz júniusban kamatemelés. A piac erre sem reagált különösebben, hiszen a konszenzussal megegyező információk érkeztek. A Salesforce első negyedéves árbevétele 23%-kal 1,51 milliárd dollárra emelkedett, ami a vártnak megfelelő. Az egy részvényre jutó eredmény 16 centes értéke 2 centtel múlta felül a prognózisokat. A folyó negyedévben 17-18 cent közötti értékkel kalkulál a menedzsment, ami úgyszintén egybeesik a piaci vélekedéssel. A gyorsjelentés számaira közel 7%-ot emelkedett a papír. A korábbi híreknek megfelelően a Hewlett-Packard ma eladhatja hálózati üzletágát a kínai Tsinghua chipgyártónak. A vételár az ügyhöz közel álló források szerint 2,3 milliárd dollár lehet.
A kezdeti mínuszokat követően minimális pluszokkal búcsúztak tegnap az európai tőzsdék. 200 millió euróval emelte az EKB a görög bankoknak nyújtandó sürgősségi likviditási csatorna (ELA) keretösszegét, amely így már 80,2 milliárd eurót tesz ki. A fedezeti követelményt ugyanakkor nem emelték meg, így a beavatkozás becslések szerint még egy hónapig életben tarthatja a hellén bankrendszert.
Minimális gyengülést követően erősödni tudott tegnap a forint, az euróval szemben, 306,8-as szinten zárta a kereskedést.