Mélyrepüléssel, és szabad szemmel is jól látható mínuszokkal zárták a tegnapi kereskedést a tengerentúli börzék. Az Apple a Foxconnal közösen Kínában is elindítaná a régi modellek visszavásárlását. Így a tulajdonosok a kapott összeget levásárolhatnák az Apple üzleteiben. A Facebook 2 napos fejlesztői konferenciát tart. Az első hírek nem különösebben hatották meg a befektetőket. Kezdetben a Messenger platformján 40 app lesz elérhető, illetve egy új nyomkövetési rendszert is kidolgoztak az internetes vásárlások megkönnyítésének érdekében.
Európában is a lejtmenet volt a módi, negatívan zártak az indexek. Az Európai Parlament 1,8 milliárd eurós kölcsönt szavazott meg Ukrajnának, amelyet 3 részletben fognak folyósítani, ha Ukrajna gazdaságszerkezeti átalakításokba kezd. Államcsőd ide, határidők oda a görög reformcsomag még mindig nincs kész, elvileg hétfőre ígérik…
Tegnap az OTP piacán nagy volt a tülekedés, mindenki a bank papírját akarta. Aztán jött Varga Mihály gazdasági miniszterelnök, és bejelentette, hogy felülvizsgálják a távközlési különadókat. A hírre szétszedték a Magyar Telekomot, ami nem csoda, hiszen a szakértők olvasatában ez a fejlemény adócsökkentést ígér. 297,5-ről fordult a forint tegnap, az euróval szemben, és 298,8-as szinten búcsúzott a kereskedéstől.