Negatív hangulat uralkodott tegnap a tengerentúlon, a vezető mutatók egytől-egyig mínuszban zártak. Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom 0,1%-kal bővült a várt 0,2%-helyett havi alapon. A Bank of America vártnál jobb számokkal rukkolt elő. A bevételek 20,5 milliárd dollár helyett 20,6 milliárd dollárra rúgtak, az EPS pedig 33 cent helyett 37 cent lett. A magasabbb bérek, és az alacsonyabb árak miatt 12%-kal csökken az egy részvényre jutó eredmény jövőre a Wal-Martnál. A hírre 1988 óta nem látott esést produkált az árfolyam.
1,15%-ot esett a DAX, és a FTSE 100 index tegnap, míg a CAC 40 megúszta 0,75%-os mínusszal a kereskedést. Tovább javult a brit munkanélküliségi ráta értéke. A piac által várt 5,5% helyett 5,4%-ról számol be az augusztusi statisztika.
A kínai kormány bejelentette, hogy átszervezik a telekommunikációs szektort, ami már önmagában is pozitív fejlemény, ráadásul az első jele lehet annak, hogy komolyabb átalakítás jöhet a többi szektor esetében is az állami vállalatoknál.
Erősödéssel töltötte a tegnapot a forint, az euróval szemben. A hazai fizetőeszköz 309,8-on zárta a kereskedést.