Egész napos oldalazást követően, végül mínuszokkal búcsúztak tegnap a tengerentúli börzék. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének októberi előzetes értéke a várt 102,9 pontnál lényegesen gyengébb lett, ugyanis 97,6 pontra süllyedt a mutató. Fél milliárd dollár – ennyivel lett több az Apple bevétele a konszenzushoz képest. A Twitter papírja, azonban meredeken esett a gyorsjelentéstől, ami bár az elemzésekhez képest jó számokat hozott, de a kilátásokat rontotta a menedzsment. 10%-os pluszban is járt az Alibaba, mely száguldást a gyorsjelentésének köszönhette, amely a bevételek tekintetében 30%-os pluszt ért el. A Ford is hasított, tövig nyomta a gázt értékesítés tekintetében Európában, és Amerikában egyaránt.
Negatív tartományban zártak tegnap az európai tőzsdék. A rövid távú inflációs előrejelzések nem optimálisak, így további beavatkozásra lenne szükség – vélekedett Benoit Coeure, az EKB igazgatóságának tagja. Az orosz költségvetési tartalék jelentősen csökken jövőre az olajár esése miatt. A pénzügyminiszter szerint 40,85 milliárd dollárral eshet, ami lefeleződésnek felelne meg. Ez egyben azt is jelentené, hogy ha tovább maradna fent az alacsony olajár, akkor 2016 után már nem tudna a kormány mihez nyúlni. A számítások szerint a költségvetési deficit a GDP 6,7%-át teheti ki jövőre.
A WTI típusú kőolaj árfolyamának esése tovább folytatódott, tegnap 43,2 dollárig süllyedt.
Kínában az energiaárak csökkentését tervezi a kormány annak érdekében, hogy támogassák az ipari vállalatokat. Az energiaárak csökkentése olyan módon valósulna meg, hogy a hálózati díjakat csökkentenék. A lépés egyes régiókban már november elején életbe lép.
A forint lendületes gyengüléssel indított tegnap, egészen 312,8-ig zuhant az euróval szemben, aztán zárásra kicsit beerősített, és végül 311,5-ös szinten búcsúzott.