Folytatódott tovább a jó hangulat tegnap a tengerentúli börzéken. Az indexek felfelé araszolgattak, zárásig. Tegnap érkeztek az augusztusi inflációs számok. Az áremelkedés éves üteme a vártnak megfelelően 0,2% lett, a maginfláció pedig 1,8%-on stagnált, miközben az elemzők 1,9%-ot vártak. Az Apple 25-30 millió dollár közötti összegért veheti meg a Mapsense névre keresztelt, térképszoftverekkel foglalkozó start-up-ot.
A FTSE 100, és a CAC 40 index mozgolódós napot tudhatott magáénak tegnap. A kezdeti mínuszok után ugyanis északnak vették az irányt, s jóval 1% feletti plusszokkal búcsúztak, míg a DAX a lefelé araszolgatások után 0,4%-os pluszt könyvelhetett el magának. Az eurózóna augusztusi inflációs adata a várt 0,2%-os érték helyett 0,1% lett.
Az S&P a japán államadósság besorolását a korábbi AA- besorolásról A+ minősítésre rontotta stabil kilátások megfogalmazása mellett. Az elemzőház pesszimista a kormány növekedést serkentő és deflációt elkerülni szándékozó intézkedéseivel kapcsolatban.
A forint árfolyama 311,5 környékén stabilizálódott tegnap, az euróval szemben, míg a ma reggeli kereskedést gyengüléssel indította a fizetőeszköz.