Hatalmas eséssel indították a tegnapi kereskedést a tengerentúli börzék, s bár a befektetők hangulata a nap második felében pozitívra fordult, ez sem volt elegendő a negatív előjel elmorzsolásához. Janet Yellen szerint még idén nagy a valószínűsége a kamatemelési periódus kezdetének. A Fed elnök nem aggódik az infláció miatt, ugyanis úgy véli, hogy a következő években el fogják érni a kiszemelt 2%-ot. A friss munkanélküli segélykérelmek száma a piaci várakozásoknál kedvezőbben alakult, a 267 ezres érték 5 ezerrel kedvezőbb a vártnál. Az újlakás értékesítésekre 515 ezer darabot várt a piac augusztusra, ezzel szemben 552 ezres értéket publikáltak tegnap délután. Havi alapon 5,7%-os a bővülés, a várt 1,6%-kal szemben. A Nike lefutotta negyedéves gyorsjelentésével a konszenzust, amire a papír 8,3%-ot ugrott. A bevételek öt százalékkal emelkedtek. A piacok közül a kínai tűnt ki nagy arányú bővülésével.
Az esésé volt a főszerep tegnap, az európai tőzsdéken. Alekszisz Ciprasz magyar idő szerint tíz órakor tart kormányülést, melynek eredményét nagy figyelemmel kíséri egész Európa.
2017-től új környezetszennyezési törvényeket vezet be Kína. Ezek egyrészt limitálnák az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, másrészt a széndioxid kvótához hasonló rendszert vezetnének be. Az új szabályok elsősorban az acél-, cement- és papíripar területén hozhatnának változásokat. A cél, hogy 2030-ra a káros anyag kibocsátás növekedési ütemét lefelezzék. Továbbra is rendkívül alacsony az infláció Japánban. Az augusztusi infláció 0,2% lett, hasonlóan a júliusi értékhez, ami minimálisan magasabb, mint a 0,1%-os várakozás. A friss élelmiszerek árváltozásával tisztított infláció -0,1% lett összhangban a várakozásokkal. A rendkívül alacsony infláció továbbra is a belső kereslet elégtelenségére utal, így ismét hangosabbak lettek a további monetáris lazítást szorgalmazó hangok.
Erősödéssel kezdett csütörtökön a forint, az euróval szemben. Elérve a 311,2-es szintet aztán felfelé vette az irányt az eur/huf kurzusa, hála az MNB alelnök bejelentésének, így napközben elérte a 315-ös szintet is az árfolyam.