Az emelkedő olajár nem hagyta érintetlenül a tengerentúli börzéket. Az indexek 0,8-1% közötti pluszokban zártak tegnap. A kedvező pénzpiaci folyamatokban változás állt be, így idén akár négyszer is emelhetne kamatot a Fed – nyilatkozta Jeffrey Lacker (nem szavazótag) Richmond-i Fed elnök. A Fitch Ratings „AAA” fokozaton hagyta Amerika adósbesorolását stabil kilátások mellett. A Fitch szerint ugyanakkor a költségvetési hiány és az adósság kilátások romlottak a legutóbbi felülvizsgálat óta. A költségvetési deficit a tavalyi 2,5% után 2,9% lehet idén, a GDP arányos államadósság pedig 101%-ról 107%-ra nőhet a hitelminősítő szerint.
Az európai tőzsdék sem maradtak ki a jó hangulatból. A vezető mutatók 0,7-0,8% közötti pluszokkal búcsúztak. Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus igazgatója szerint Görögország és a hitelezők között politikailag érzékeny tárgyalások jöhetnek a következő hetekben, aminek részét képzik majd az adósság elengedéssel kapcsolatos kérdések. A másik opció szerinte, hogy a gazdasági növekedés üteméhez kötik az adósság visszafizetését. A márciusi brit inflációs adat a várt 0,4% helyett 0,5%-ot mutatott.
Márciusban 18,7%-kal bővült a kínai export, míg a várakozás csak 14,9% volt. Múlt hónapban még 20,6%-os visszaesést láthattunk szintén jüanban mérve. Az év elején az egyhetes ünnep hatása miatt rendkívül volatilisek az adatok. Import esetében mérséklődött a visszaesés. A várt 4,8% helyett mindössze 1,7%-kal csökkent az import. Az előző hónapban az import esetében is gyászos számokat láthattunk, hiszen 8,0% volt a visszaesés. A kedvező adatok hozzájárultak a Kínával kapcsolatos növekedési félelmek enyhüléséhez.
Pozitív hírek sem kellettek a forintnak ahhoz, hogy tovább meneteljen az euróval szemben. A hazai deviza árfolyama tehát erősödött az euró ellenében, 311-es szinten zárt tegnap.