A tengerentúli börzék viszonylag nyugodt napot tudhattak maguk mögött pénteken. Az egész napos oldalazást követően vegyes képpel zártak az indexek. A konszenzusban szereplő 2,6% helyett csupán 1,2%-kal nőtt az amerikai gazdaság, az első negyedévi 0,8% után. A fő gondot a beruházások és a készletváltozás okozta, viszont a lakossági fogyasztás és a tartós cikkek rendelés állománya az első negyedévhez képest jelentősen nőtt. A befektetők alábecsülik az idei, és jövő évi kamatemelések számát – mondta William Dudley New York-i Fed elnök. A jegybankár szerint, hogyha a befutó számok pozitívak lesznek akkor lényegesen több monetáris szigorítás érkezhet annál, mint amire a piac számít. A Chicagói beszerzési menedzser index júliusra vonatkozó értéke enyhe meglepetést okozott, a várt 54 pont helyett 55,8 pontot publikáltak. A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe a várakozásoknak megfelelően 90 pontra emelkedett.
A FTSE 100 mozdulatlanul töltötte a hét utolsó kereskedési napját, ám európai társai a pozitív tartományban végeztek. Az eurózóna gazdasági aktivitásáról vegyes képet kaphattunk pénteken. Negyedéves alapon 0,3%- kal nőtt a gazdaság, míg az első negyedévben ez az érték 0,6% volt. A munkanélküliségi ráta változatlanul 10,1%-on maradt júniusban, az infláció pedig 0,2%-os éves emelkedést mutatott.
Jól teljesítette a múlt hetet a forint az euró ellenében. A hazai deviza erősödni tudott, és a hetet 310,5-ön zárta.