Történelmi csúcsról fordultak le a tengerentúli piacok tegnap, így a napot korrekcióval töltötték. A megkezdett házépítések 1,2 millió darabos emelkedést mutat júliusban, ami 30 ezerrel jobb a piaci várakozásnál. Havi alapon 2,1%-os bővülést láthattunk, a piaci konszenzus ennél lényegesen gyengébb volt, 0,8%-os zsugorodásra számítottak az elemzők. A júliusi fogyasztói árindex 0,8%-os értéke némileg gyengébb a 0,9%-os piaci várakozásnál. A maginfláció pedig 2,2% volt, ami szintén 0,1 százalékponttal alacsonyabb a konszenzusnál. Az inflációs adatok pedig tovább csökkentik a kamatemelési várakozásokat. A befektetők alábecsülik a kamatemelés esélyét, ami akár már a következő hónapban jöhet, legalábbis William Dudley New York-i Fed elnök szerint. Dennis Lockhart atlantai Fed elnök is elégedett az amerikai gazdasággal, amely véleménye szerint jól halad, így nemsokára jöhet a következő kamatemelés, sőt a 2%-os inflációs cél jövőre elérhetővé válhat. Az Apple kutatási, és fejlesztési központot épít Kínában, az év végéig – jelentette be a vállalat vezetője, Tim Cook.
Eladói nyomás alá kerültek tegnap az európai börzék, így lefelé ívelő pályán mozogtak a mutatók zárásig. A JP Morgan szerint tovább gyengülhet a brit font, mely idén 12%-ot veszített értékéből a dollárral szemben. A cég szerint a monetáris politika lazulása miatt az 1,25-ös szintekig eshet a jegyzés idén, ami további 4%-os leértékelődés a jelenlegi szintekről.
A japánok elkezdtek aggódni a jen túl gyors erősödése miatt és szükség esetére a pénzügyminiszter helyettes intézkedéseket helyezett kilátásba a túlzó erősödés megállítására. A lehetséges lépéseket nem konkretizálta, de az intervenció sem zárható ki, amire hivatalosan 2011 óta nem volt példa.
A hétfői kereskedésben négy havi csúcsot könyvelhetett el a forint, az euróval szemben, ám tegnap korrekció vette kezdetét, s újra a 310-es szinten zárt a hazai deviza árfolyama.