Az európai tőzsdék eséssel töltötték a szerdai kereskedést. Alulbecsülik a Brexit
gazdasági, és pénzügyi kockázatait mind az európai döntéshozók, mind a piacok – legalábbis így vélekedik Joseph Stiglitz. Az unió által hangsúlyozott üzenet, miszerint, aki kilép büntetésre számíthat nem erősíti a kohéziót.
Az USA nyersolaj, és benzin készletei is csökkentek, így a túlkínálattól való félelem apadt, nem csoda tehát, hogy a hírre az olaj lendületbe jött, s közel 47 dollárig erősödött.
Lassan, de tovább emelkedtek a kínai ingatlanárak, bár az új építésű ingatlanok esetében hó/hó alapon a júniusi 55 város helyett csak 51 városban mértek emelkedést a vizsgált 70 városból.
Júliusban még a vártnál is nagyobbat esett a japán export és import. Az import a várt 20% helyett 24,7%-kal zuhant, míg az export esetében is a vártnál kicsit nagyobb esés következett be, itt 14,0% volt a visszaesés. Ez összességében azt eredményezte, hogy a külkereskedelmi többlet nem várt magasságba emelkedett.
Gyengüléssel töltötte a szerdai kereskedést a forint, az euróval szemben. A hazai deviza árfolyama 311-en zárt.