Szűk sávban, oldalazással töltötték a tegnapi kereskedést a tengerentúli börzék. Megfelelő az idő egy közeli kamatemelésre – nyilatkozta tegnap Esther George kansasi Fed elnök. Hozzátette, hogy szeptemberig még számos adatot várnak, ráadásul a jegybank eszközkészlete is sokoldalú. Robert Kaplan dallasi Fed elnök ezzel szemben türelemre int mindenkit. Véleménye szerint a szeptemberi emelés nincs terítéken.
Az európai tőzsdék eséssel töltötték a csütörtöki kereskedési napot. A várt kismértékű növekedéssel szemben meglepetésre csökkent az IFO hangulati index értéke. Mindegyik komponensben csökkenés volt tapasztalható, ennek mértéke átlagosan 2 pont volt. Pedig a korábban megjelent ZEW indikátor az üzleti hangulat élénkülését jelezte előre.
Japánban ma publikálták a júliusi inflációs adatokat, melyek, ha csak minimálisan is, de alulmúlták még a várakozásokat is. Az infláció a várakozásoknak megfelelően 0,4%-os csökkent, a maginfláció viszont a múlt havi 0,5%-ról, a várakozásoknál nagyobbat csökkenve 0,3%-ra esett. Vagyis a BoJ továbbra is távol, sőt egyre távolabb van a 2%-os inflációs cél elérésétől, ez pedig egyre nagyobb terhet ró a japán jegybankárokra.
Négy havi forint csúcs – a tegnapi kereskedés termése. Enyhe erősödéssel zárt tehát a forint tegnap, az euróval szemben, átlépve a bűvös 309,3-as támaszt.