Rossz hangulatban kezdték meg a kereskedést a tengerentúli börzék tegnap, de napközben megérkezett a fordulat, s felfelé vették az irányt a vezető mutatók. A lendület, azonban csak a Nasdaqnak volt elég, egyedüliként zárt a pozitív tartományban. Nem tudja mi lesz a jegybank következő lépése márciusban – mondta Stanley Fischer Fed alelnök tegnap. Nehezen megmondható ugyanis, hogy a nyersanyag árak esése, és a kínai lassulás pontosan milyen hatással lesz az amerikai gazdaságra. Az ISM által publikált feldolgozóipari index gyengébb lett a várakozásoknál, a mutató 33,5 pont lett, miközben a piac 34,7 pontot várt. Az Alphabet (Google) piaczárás után érkező gyorsjelentése megverte a piaci várakozásokat, aminek köszönhetően immáron nagyobb piaci kapitalizációval rendelkezik a cég, mint az Apple. A bevételek a tavalyi 14,5 milliárd dollárról 21,3 milliárdra emelkedtek, holott a piac csupán 16,9 milliárddal számolt. A tisztított egy részvényre jutó eredmény pedig 8,1 dollár helyett 8,67 dollár lett.
Igaz pozitívan kezdték a hetet az európai tőzsdék, nap végére elfáradtak az indexek. Donald Tusk szerint nagy előrelépés történt a brit és uniós tisztségviselők közötti tárgyaláson, de még mindig vannak rendezetlen kérdések. Az új megállapodás tervezetet mind a 28 uniós tagállam megkapja, a kérdéseket a február 18-19-i EU-s csúcson vitatják majd meg.
Töretlen a forint erősödése az euróval szemben. Tegnap 310,4-en zárt a hazai fizetőeszköz árfolyama.