Az eladók uralták a pénteki kereskedést a tengerentúlon, így az évindító napok egyformán eséssel teltek. Nagyon erős munkaerőpiaci adat érkezett a tengerentúlról, a várt 200 ezer helyett 292 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságon kívül decemberben. A munkanélküliségi ráta változatlanul 5%-on volt az év végén. Az átlagos órabérek stagnáltak a várt minimális emelkedés helyett.
Bár eleinte emelkedni tudtak az európai börzék pénteken, a hangulat elromlott, és kivétel nélkül mínuszban zártak a vezető mutatók. Az utolsó utáni időpontban ugyan, de megalakulhat az új katalán kormány. Girona polgármestere lesz a tartományi kormány elnöke. Mariano Rajoy spanyol kormányfő továbbra sem akar hallani a függetlenségi törekvésekről, így a megválasztott Carles Puigdemont elleni eljárás is tovább folyik.
A fedezeti alapokból való tömeges kiszállásoknak hála a WTI típusú kőolaj 11 éves mélypontra, 32,3 dollárra zuhant ma reggel.
Továbbra sem nyugodtak meg a kedélyek a kínai tőzsdén, ugyanis a Shanghai Composite 5,3%-ot esett a pénteki beavatkozások ellenére is. A japán tőzsde ma zárva tart. A kora reggeli decemberi kínai fogyasztói árindex 1,7% helyett 1,6% lett, míg a termelői árindex 5,8% helyett 5,9%-kal esett.
A MOL feladja az Akri-Bijeel blokk kutatását. Ez mintegy 440 millió dolláros leírást hozhat magával. A hír, igaz negatív, de nem meglepő, hiszen a MOL már ősszel bejelentette, hogy így fog eljárni. A forint gyengüléssel zárta a hetet pénteken, az euróval szemben. A hazai fizetőeszköz árfolyama a 316-os szintet megérintve búcsúzott.