Szombathely, Aréna utca 4.

MOL

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 5.

Negatív hírrel szolgált a Richter és amerikai értékesítési partnere, az Allergan a cariprazine kiterjesztésével kapcsolatban. A major depresszióra vonatkozó kiterjesztés klinikai vizsgálatai nem hozták a várt sikert. A teszteken nem sikerült a placebótól szignifikánsan különböző eredményt felmutatni. A cégek folytatják a munkát. A mostani eredmény nem befolyásolja a két, már jóváhagyott indikációt (skizofrénia, bipoláris mánia), így a készítmény értékesítése továbbra is zavartalanul folytatható, és haladnak tovább a bipoláris depresszióban végzett kísérletek is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. augusztus 4.

Hét év után kamatvágás mellett dönthet a brit jegybank – ma minden kiderül. A Brexit népszavazást követő fontgyengülés hullámai ugyan elcsendesedtek, ám a mai ülés felkorbácsolhatja a befektetők érzelmeit. Az eszközvásárlási program 375 milliárd fontos keretösszege viszont 25-50 milliárd font közötti értékkel bővülhet a spekulációk szerint, míg 25 bázispontos kamatcsökkentéssel számol a piac, melyet további kamatvágások is követhetnek - igaz a jegybank elnökének szavai alapján negatív ráta bevezetésétől nem kell tartani.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 6.

Erős számokkal rukkolt elő a MOL, gyorsjelentésében. A legtöbb soron meghaladta a konszenzusban előrejelzetteket. Elsősorban a feldolgozás-kereskedelem rántotta felfelé a cég értékeit. A legnagyobb meglepetést mégis a kutatás-termelés jelentette, ahol nagy mértékű pozitív irányú eltérés látható, a várakozásokhoz képest.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. május 5.

Megérkeztek a Richter számai, amelyek elégedettségre adnak okot. Az eredmények ugyanis sokkal jobbak lettek annál, mint amit a cég prognosztizált. Enyhén növekvő árbevétel mellett a gyógyszer értékesítések sem csökkentek, inkább csak stagnálnak. Az összkép abszolút egyezik a konszenzussal.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 31.

Pakisztánban a Karakk blokkban ért el szénhidrogén találatot a MOL. A mező 40%-ban a cég tulajdonában van.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 16.

Az amerikai jegybankárokon csüng a világ szeme. Ma a Fed ülésezik, s bár kamatemelés biztosan nem várható, annál nagyobb érdeklődés övezi a jegybankárok kamatvárakozásait tükröző jelentést. Decemberben négy kamatemelést jósoltak a bankárok, ami mai szemmel nézve mindenképp komolytalan, bár az is igaz, hogy két lehetséges emeléssel nagyon beszűkülne a Fed mozgástere. Hogy a kompromisszumos három emelés realizálódik-e kiderül a mai találkozó után.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 24.

Az MNB nyitva hagyta a további monetáris lazításokhoz vezető ajtót, ráadásul a jegybank alelnöke a tortára habként kijelentette, hogy a negatív overnight betéti ráta sem zárható ki hazánkban. Sőt! Az alapkamat további csökkentése is benne van a pakliban, bár elsősorban a nem konvencionális lépések élveznek előnyt. És, ha még mindez nem lenne elég, idén az infláció is alacsonyabb pályát futhat be, mint ahogy eddig gondolták. A közlemény első fele nem különösebben hatotta meg a forint árfolyamát, ám a további fejlemények már beindították a befektetőket, így a hazai fizetőeszköz gyengülő pályára került az euróval szemben, és a 308-as szinten zárt.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 23.

A Moody’s pozitívan értékelte, hogy a kínai kormány igyekszik átstrukturálni az önkormányzati hiteleket, ezzel a kínai feszültségek legalább egy ponton enyhülhetnek. Az elemzőház véleménye szerint 2450 milliárd dollárnál húzhatják majd meg az aggregát eladósodottsági szintet. Pozitívan értékelték a struktúra átalakítását, a futamidő hosszabbítását és azt is, hogy a hiteleket kötvénnyel igyekeznek kiváltani.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 11.

Ma indul a gyorsjelentési szezon, Amerikában. Hagyományosan az Alcoa alumínium gyártó cég „szerencseszámaival” kezdődik a sor. A befektetők jelentős profitcsökkenést várnak, de az még érdekesebb lesz, hogy mit mond a vállalat az alumínium kereslet idei alakulásáról.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 6.

A MOL ma hajnalban publikálta negyedéves számait. A gyorsjelentés olaj lehet a jó hangulat tüzére. Az amortizációval módosított üzemi eredmény rekord értékre, 198,7 milliárd forintra ugrott, ami a nagyon erős finomítói szegmens teljesítményének köszönhető. Itt egyrészt magas finomítói marzsot, másrészt növekvő volumeneket láthattunk (+5%). Ugyanakkor a kutatás termelés szegmens esetében a csökkenő árak és a kicsivel kisebb volumen mintegy 30 százalékkal csökkentette a tisztított eredményt. A kurdisztáni Akri-Bijeel blokkal kapcsolatban nem történt leírás, és mivel az adóterhelés is alacsonyan alakult, a publikált eredmény közel háromszorozódott 91,3 milliárd forintra.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 5.

Decemberben jön a kamatemelés – gyakorlatilag ezt mondta tegnap Janet Yellen. A piaci reakciók pedig nem maradtak el. Az elemzők már 60%-ot adnak a kamatemelés lehetőségének a Fed fund futures-ek alapján. A hírre a dollár erősödni, míg a forint gyengülni kezdett.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 22.

Mario Draghi szavaira figyel ma a világ, hiszen az EKB ülése előtt állunk. A piac egyértelműen iránymutatást vár, elsősorban az eszközvásárlási programmal kapcsolatban. Kérdés, hogy a mai tárgyalás kitér-e majd a részletekre.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 18.

A Fed, a piaci várakozásoknak megfelelően nem emelt kamatot. Janet Yellen, azonban kihangsúlyozta, hogy a Fed még idén kamatot fog emelni, amennyiben a gazdasági kondíciók lehetővé teszik a lépést. A decemberi kamatemelés esélye 60% volt tegnap, mára ez az érték lecsökkent 44%-ra.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 8.

A MOL ma reggel jelentette be, hogy jelentősen kisebb az Akri-Bijeel blokkban a kőolaj mennyisége, ezért csökkenti a kutatási aktivitását a mezőn. A cég a kitermelhető szénhidrogénvagyonra vonatkozó becslését mintegy lenegyedelte, és felhívta a figyelmet, hogy a lépés kapcsán jelentősebb egyszeri negatív tétel fog megjelenni a harmadik negyedéves eredményben.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 2.

A világ egyik legnagyobb index szolgáltatója, az MSCI bejelentette, hogy sem a kínai részvények megnövekedett volatilitása, sem pedig a kínai hatóságok közvetlen részvénypiaci intervenciója nem akadálya annak, hogy a kínai „A” részvények bekerülhessenek a feltörekvő piaci részvényindexbe. A döntés meghozatalakor a piac nyitottságát fogják figyelembe venni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 5.

A MOL második negyedéve nagyon jól sikerült, a 179,5 milliárd forintos tisztított EBITDA meghaladja a 167,3 milliárd forintos konszenzust. Főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletág emelkedett ki: a magas finomítói árréseknek, petrolkémiai marzsoknak és a jelentős volumenbővülésnek köszönhetően a tisztított EBITDA 127.4 milliárd forint lett, amire 2007 óta nem volt példa. A kutatás-termelés 53,5 milliárd forintos eredménye megfelelt a vártnak. Az egyetlen negatív meglepetés a rendkívül magas, közel 40 milliárd forintos vállalati nyereségadó lett: a cég Magyarországon 51%-os adót fizet. A menedzsment is 2,2 milliárd dollár éves tiszta EBITDA-t vár a csoporttól, ami mintegy 10%-kal van a piaci becslés felett.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. augusztus 4.

20%-os mínuszban is járt tegnap a görög tőzsde, végül -16%-nál megállapodott, így telt az athéni kereskedés első napja. A részvények shortolása a következő napokban sem lehetséges. A bankokba a szezonnak köszönhetően folynak be az idegenforgalmi bevételek, így egyelőre nincs szükség az ELA keret megemelésére.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 29.

Christine Lagarde szerint előfordulhat, hogy Görögország végül kilép az eurózónából. A kemény nyilatkozat hatására sem változott a hellén CDS felár. Az igazság pillanatáig már nem kell sokat várni, június 5-én lesz esedékes a következő IMF törlesztőrészlet befizetése…
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 26.

A görögök drámáznak – fizetésképtelenségtől tartanak, amire egyébként egyre nagyobb az esély. Hazánkban legalább volt ok az örömre, hiszen a Fitch hitelminősítő pozitív kilátást adott a magyar államadósságra. Így ő lehet az első, aki az év végén, vagy a jövő év elején talán újra a befektetői kategóriába rak minket.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 22.

Folynak a rigai tárgyalások, amelyek részleteit ma este publikálják. A piaci szereplők egyre optimistábbak, de azért sok mindent elmond a befektetők hangulatáról, hogy Görögország CDS felára ismét 24%-on tartózkodik. Ráadásul a Bloomberg számításai szerint a bankok május végéig kifogynak az állampapírból, ha továbbra is így folytatódik a betétkivonás a bankokból.Ugyan csak minimális volt az emelkedés tegnap a tengerentúli piacokon, de pl. az S&P 500-nak ez a pici is elegendő volt ahhoz, hogy történelmi csúcson zárja a kereskedést. A friss segélykérelmek száma 10 ezerrel 274.000 darabra bővült a tengerentúlon múlt héten, ami 4 ezerrel haladja meg a piac által várt értéket. Az áprilisi használt lakás értékesítési adatok meglehetősen gyengén sikerültek, a várt 0,8%-os bővülés helyett 3,3%-kal estek vissza az értékesítések. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index májusi előzetes 53,8 pontos értéke is gyengébb lett a vártnál, mert a piac 54,5 pontra számított. A Hewlett-Packard 25,45 dolláros árbevételt és 87 centes egy részvényre jutó eredményt ért el a második negyedévben. Az elemzők 25,45 milliárd dolláros bevételt és 86 centes EPS-t vártak. A teljes évre a menedzsment 3,53-3,73 dolláros EPS-t vár a piac által várt 3,66 dolláros értékkel szemben. A régóta várt két részre szakadás (személyi számítógép és nyomtatási üzletág, valamint vállalati hardverek és szolgáltatás üzletág) a következő három évben 2,75 milliárd dolláros leírást okozhat a könyvekben, amiből 950 millió dollár az adóvonzat. A költségmegtakarítás mértéke ezzel szemben 1 milliárd dollárt tehet ki. A gyorsjelentés mellett az is kiderült, hogy az adathálózatok üzletág 51%-os többségi részesedéséért a kínai Tsinghua Holdings 2,3 milliárd dollárt fizetett.Minimális pluszokkal búcsúztak a tegnapi kereskedéstől az európai börzék.Ma forog utoljára osztalékszelvénnyel a MOL. A részvényenkénti 485,49 forintot június 3-tól fizeti a társaság. A Fitch felülvizsgálja Magyarország adóbesorolását, osztályzatunk jelenleg BB+ stabil kilátással. A bejelentés ma éjszaka várható. A keddi erőteljes erősödést követően két napig gyengült a forint, az euróval szemben.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60