A MOL mától osztalékszelvény nélkül forog a tőzsdén, azaz aki tegnap nem tankolt be az olajpapírból, az már nem részesülhet a 2013-as profitból. Részvényenként 590 forint lesz a kifizetés, amely a tavalyi 462 forinthoz képest jelentős előrelépésnek számít.
Tudtad, hogy a 6-8%-os hozam, a rövid, 22-30 napos lejárat, és a kis piaci mozgások koktélja nem csak álomkép? A strukturált termékeket választva mindhárom elérhető közelségbe kerül.
Korábban láthattuk, például a „A nap nyertese” rovatból, hogy a külföldi indexek (S&P 500, DAX, ) erős menetelés után, csúcsokat döntöttek meg. Eközben a fejlődő országok piacai kátyúban vergődtek….
A mostani konszenzus a fejlődő országok egyensúlytalanságát emeli ki, miközben a fejlett gazdaságok növekedési pályáit tartja fenntarthatónak. Pedig lehet, hogy érdemes lenne a gödör aljára nézni, hátha drágakőre bukkanunk.
2,4%-ot emelkedett a MOL árfolyama, mindezt a jó piaci hangulatnak köszönheti. Az olaj-multi a tavalyi 47 milliárd forintos osztalékot megfejelve, idén 13 milliárddal többet, azaz 60 milliárd forintot fizet ki részvényeseinek. Úgyhogy az optimizmus érthető, a vezető hazai index (BUX) is erősödött.