Oldalazással töltötték a tegnapi kereskedést a vezető mutatók, a tengerentúlon. Amennyiben a negatív gazdasági hangulat javul, és az infláció is feljebb kúszik úgy a jegybanknak agresszívabb monetáris politikára lesz szüksége – nyilatkozta tegnap a Philadelphiai Fed elnöke, Patrick Harker.
Pozitív napot tudhattak maguk mögött az európai tőzsdék tegnap, hiszen kivétel nélkül a pluszos oldalon búcsúztak. A várakozásoknak megfelelően 2009 óta először 25 bázispontos kamatvágást hajtott végre a brit jegybank. Emellett a 375 milliárd fontos eszközvásárlási programot kibővítették 60 milliárd fonttal, ami már meglepte az elemzőket. Törökország még nem érett arra, hogy csatlakozzon az EU-hoz, ám hiba lenne a tárgyalásokat megszakítani – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Ezzel ellentmond az osztrák kancellár nyilatkozata, aki szerint a szeptemberi EU-s csúcson akár a tárgyalások megszakítása is szóba kerülhet, hiszen nincs, és nem is lehet a témában előrelépés. A német gyáripari megrendelések állománya júniusban 3,1%-kal esett a várt 1,5%-os esés helyett.
A konszenzust némileg felülmúlta mind a MOL, mind a Magyar Telekom gyorsjelentése. Az elmúlt napok oldalazását követve tegnap is a 310,5-311,5 közötti sávban végzett a forint, az euró ellenében.