Nyár vége óta nem tudhattak ilyen gyenge hetet maguk mögött a tengerentúli börzék… Tegnap is folytatódott a rossz hangulat, a vezető mutatók hatalmas eséssel zártak. A friss segélykérelmek száma 277 ezerrel nőtt a múlt héten, amely megfelel az előzetes várakozásnak. A Wall Street Journal cikke szerint az Apple megvette az Emotient nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó startup-ot. A versenytársak közül a Facebook és a Google is foglalkozik ezzel a területtel. A tranzakció többi részlete egyelőre nem ismert.
Rendületlenül folytatódott tovább a negatív „sorminta” az európai börzéknél is. Az eurózóna hangulatindexe a novemberi 106,1 pontról 106,8 pontra emelkedett decemberben a várakozásokkal megegyezően. A szolgáltató szektor emelkedése és az ipari szegmens visszaesése mellett a lényegi pont a foglalkoztatás bővülése volt. A kora reggeli német adatok vegyesre sikerültek. Az export novemberben 0,7%-os emelkedés helyett 0,4%-kal nőtt, míg az import 1,0% helyett 1,6%-kal emelkedett. Az ipari termelés a 0,5%-os emelkedés helyett 0,3%-kal esett vissza.
A WTI típusú kőolaj árfolyama megérintette a 2008-as mélypontját (32,1 dollár), ahonnan visszapattant, s végül 33,2 dolláron zárt.
Nem magától talált magára a kínai részvénypiac. Nem hivatalos információk szerint ismét állami intervencióra került sor a részvénypiacon az árfolyamok megtartása érdekében.
Mozgalmas napot tudhatott magáénak tegnap a forint. A reggeli órákban intenzíven kezdett gyengülni a hazai fizetőeszköz, az euró ellenében. A 316-os szintnél, azonban megérkezett a fordulat, s a régiós devizákkal karöltve egészen 314-ig erősödött az árfolyam.