Vegyesen zártak tegnap a tengerentúli börzék, ami az egész napos hullámzás után nem is meglepő. A nyitást követően lejtmenetbe kapcsoltak a mutatók, aztán a nap második felében az emelkedésé lett a főszerep. A pontot az i-re mégis a nap végén befutó eladók tették fel. A döntéshozók figyelik az európai történéseket, és meglehetősen szkeptikusak a negatív kamattal kapcsolatban. Nem látják a politika előnyét, és a Fed mérlegelni sem fogja ezt a forgatókönyvet – nyilatkozta tegnap a kansasi Fed elnök, Esther George. A Fednek készen kell állnia arra, hogy fokozatosan normalizálni tudja a kamatokat – mondta Eric Rosengren bostoni jegybankár egy tegnapi előadásában. Ezzel szemben krízis esetén Janet Yellen a negatív kamatot sem zárná ki a megoldások tárházából, igaz ez lenne a legutolsó eszköz, amihez nyúlnának.
Az európai indexek egységesen a negatív tartományban búcsúztak csütörtökön. Sem az alapkamat, sem az eszközvásárlási program kerete nem változott a tegnapi brit kamatdöntő ülésen. A Bank of England az idei évben 2,2% helyett csupán 2,0%-os gazdasági növekedést, 2017-re és 2018-ra pedig 2,3%-ot vár. A ma reggeli német GDP adat a vártnál minimálisan jobb lett, míg az inflációs mutató a vártnak megfelelően alakult.
Szűk tartományban, 315,7 alatt oldalazott tegnap a forint, az euró ellenében.