DLS Tanácsadó

DAX index

Tőzsdei világcsokor – 2015. január 7.

Az olaj árfolyama nem állt meg a lejtőn, tovább folytatta lejtmenetét. Ez persze sem az inflációs várakozásoknak, sem a befektetőknek nem tesz jót. Ezek a fejlemények tolhatják az amerikai kamatemelési ciklus elindulását. A fentiek miatt zuhannak a hosszú hozamok, azaz emelkednek a kötvényárak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. december 8.

Parádés hétzárás jellemezte a tőzsdéket pénteken: csúcsok, és rekordok követték egymást. A DAX társult a Dow Jones, S&P 500 indexekhez. Az „eredményes” hangulatot az amerikai munkaerő-piaci adatoknak köszönhetjük, hiszen a konszenzusnál jobban alakultak. Az ázsiai börzék mozgása már árnyaltabb képet mutatott, hála a kínai gyengécske külgazdasági adatoknak, bár a shanghai indexet ez sem hozta zavarba, és menetelt tovább előre.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. december 4.

A shanghai tőzsdén tegnap csúcsokat döntött a forgalom, miután a tervezettnél korábban hozzáférhetővé tették a piacot a külföldi befektetők számára is. Az index a 2000-es évek óta kb. ugyanott állt, így nem meglepő a most tapasztalt szárnyalás, amire a kőolaj alacsony ára is rásegített, a duplázó kínai GDP-ről nem is beszélve.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. december 3.

Az OPEC döntése után megállt az olajár esése, és az üzemanyagcégek meglepően látványos emelkedést produkáltak. A Dow Jones indexet gyakorlatilag ők rántották az újabb csúcsra. A MOL-nak sincs oka a búsulásra, hiszen a Barclays 14500-ra emelte a célárfolyamát, és alulsúlyozásról tartásra módosította ajánlását. A szektorban tehát olajozottan folynak az események.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 28.

Az OPEC tagjai (az egész világ nagy örömére) úgy döntöttek, hogy nem csökkentenek az olaj kitermelésén. 6%-ot esett is a hírre az üzemanyag árfolyama, ami azonban stimulálhatja a világgazdaságot, ráadásul így egy darabig alacsony szinten maradnának a hozamok is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 27.

Az amerikaiak egyik legfontosabb ünnepüket ülik, a Hálaadást. Előkerül a pulyka töltelékkel, és áfonya szósszal, de a mogyoró torta sem maradhat le az asztalokról. Ma tehát a tengerentúli piac nem fog irányt mutatni, így világszerte eseménytelenebb nap várható, holnap pedig a Black Friday miatt rövidített nyitva tartás lesz a tőzsdén.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 26.

A Mol felkavarta az álló tengert Horvátországban, ezzel az itthoni befektetőket is meglepve. Kezdeményezte, hogy az INA jelentős rendkívüli osztalékot fizessen ki. Az érintett kormány tanácstalan, nem akarják megvenni az INA 49%-át a MOL-tól, de további tárgyalásokra nyitottak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 24.

Meglódult a kereskedés pénteken, egyrészt Mario Draghi szavai jól hatottak a piacokra (ugyan sok konkrétummal nem lettünk gazdagabbak, de az sejthető a nyilatkozatból, hogy az EKB hajlandó kibővíteni a mostani eszközvásárlásait), másrészt a kínai kamatvágás is támogatta a lendületet, aminek hála a DAX 200 pontos rallyt mutatott be.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 19.

A DAX lendületbe jött, hála Mario Draghi szavainak, és a ZEW indexnek, melynek a jövőre vonatkozó komponense fordulópontot mutat, ami arra enged következtetni, hogy a következő fél évben javuló gazdasági környezettel találkozhatunk. A jelenlegi helyzetet jellemző komponens, amely év közepe óta csökkent most kicsivel nulla felett megállt.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 30.

Ma a délutáni órákban terjeszti a Parlament elé a jövő évi költségvetést Varga Mihály. Az adókról már múlt héten értesülhettünk, az internet adó megmozgatta a lakosságot: tüntetések, tiltakozások szerveződnek azóta is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 29.

A Fed kétnapos kamatdöntő ülésének végeredményére figyel a világ. A tőzsdék alapvetően optimisták, a QE3 kivezetésére, és enyhe monetáris politikára számítanak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 17.

Hétvége felé közeledve sem tapasztalhatunk kedv változást a piacokon. Általános a rossz hangulat, ezen a geopolitikai feszültségek sem javítanak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 6.

A német piac zárva tartott a hét ötödik napján, a többi börze pozitívan köszöntötte a hétvégét.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 1.

A katalánok szavaznak, az EKB nemsokára dönt, eközben a hetet vegyes hangulatban kezdték a piacok.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 29.

A világ szeme a héten az EKB-ra szegeződik: a döntéshozók Nápolyban tanácskoznak az eszközvásárlási programról, a konkrétumok bejelentésére csütörtökig kell várnunk.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 25.

Év végéig megszülethet itthon az új kamatszabályozás – jelentette be tegnap Rogán Antal. A törvény kialakításához a német mintát veszik alapul, azaz relatív plafont szabhatnak, amely szerint ügylettípusonként az átlagos kamat legfeljebb duplája számítható fel. A hír a várakozásoknak megfelelő, abszolút pozitív, hiszen új szabályozás nélkül 2016. április végéig kamatemelési tilalom maradt volna érvényben.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 24.

2,1% maradt az alapkamat, nagyot erősödött a forint valamint Varga Mihály bejelentése szerint öt százalékponttal csökkentené a kormány a költségvetési kiadásokat – egyszóval eseménydús napot zártunk tegnap.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 19.

A skótok maradnak – 55% voksolt a brit fennhatóság mellett. Hazánkban fontos esemény, hogy a BUX ma kerül átsúlyozásra, aminek leginkább a Magyar Telekom nem örül.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 11.

Enyhülni látszik az orosz-ukrán feszültség, ezt érezni az európai börzéken. A tengerentúlon is pozitívabb a hangulat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 8.

Az USA piacai folyamatosan csúcsra törnek – ezt próbálja követni a lemaradásból szépítő DAX index is. Utóbbi menetelését az EKB döntése, és a félig-meddig fennálló orosz-ukrán tűzszünet is támogatja.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és