DLS Tanácsadó

Intel

Tőzsdei világcsokor – 2016. október 19.

Már 48,9 százalékon áll Clinton, azaz növekszik az előnye, míg legfőbb vetélytársa, Trump visszacsúszott 41,9 százalékra. Politikai megfigyelők is egyre kevesebb esélyt adnak Trumpnak a nyerésre, azok után, hogy Trump vesztét érezve választási csalásról kezdett el beszélni több fórumon is. Ez alapján ugyanis úgy tűnik, hogy a vereségre készül, ráadásul a választási rendszert jól ismerő szakértők szerint gyakorlatilag nem lehet láthatatlanul csalni az elnökválasztáson.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. július 21.

Japán médiaértesülések szerint 20 ezer milliárd jen, átszámítva csaknem 190 milliárd dollár értékű gazdaságélénkítő csomag jöhet Japánban. Ez csaknem duplája, mint amiről korábban szó volt. A hír hatására a részvénypiac is emelkedni tudott, és a jen árfolyama is hat hete nem látott csúcsokig száguldott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. április 20.

Számottevő, de a konszenzusnál kisebb mértékű visszaesést mutatott a japán export és import is. Az export a jósolt 7,0% helyett 6,8%-kal csökkent, az import pedig a várt 16,6% helyett 14,9%-kal esett vissza.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 10.

Az EKB ma ülésezik, ami önmagában nem akkora hír, viszont a piac egyértelműen lazításra számít. Vannak, akik további húsz bázispontos betéti ráta csökkentéssel számolnak, egyesek a vásárlási program meghosszabbítására teszik a voksukat. Egy dologban, azonban mindenki egyetért: komoly lépéseknek kell jönniük, hogy a gazdaság növekedés lassulását megállítsák.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. január 15.

A kínai jegybank devizatartaléka 107 milliárd dollárral zuhant decemberben, ami kétszerese a novemberi értéknek, ez nagyjából a teljes mennyiség 2,8%-ával egyezik meg. A devizatartalék esése jól mutatja, hogy a tőke kiáramlása felgyorsult az elmúlt hónapokban.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. október 14.

A szeptemberi adatok alapján a kínai infláció 1,6% lett, a múlt havi 2,0%-hoz és a várt 1,8%-hoz képest. Részben továbbra is az alacsony energiaárak miatt, a tegnapi rendkívüli import visszaesést követően azonban már sejteni lehetett, hogy az infláció is elmaradhat majd a várakozásoktól. Ugyanakkor az alacsony infláció azt is jelenti, hogy további tere van a jegybanknak. A piacnyitás érdekében Kína jüanban denominált államkötvény kibocsátásra készül Londonban, ami az első ilyen eset lenne.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. szeptember 2.

A világ egyik legnagyobb index szolgáltatója, az MSCI bejelentette, hogy sem a kínai részvények megnövekedett volatilitása, sem pedig a kínai hatóságok közvetlen részvénypiaci intervenciója nem akadálya annak, hogy a kínai „A” részvények bekerülhessenek a feltörekvő piaci részvényindexbe. A döntés meghozatalakor a piac nyitottságát fogják figyelembe venni.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. július 16.

A befektetők egyik szeme Athénra, a másik Janet Yellen szenátusi meghallgatására szegeződött. Előbbi esetében – tüntetés ide, agresszív tömeg oda döntő többségű szavazatot láthattunk a görög parlamenttől. Utóbbiban az idei kamatemelésről esett szó, a Fed elnök szerint javuló gazdasági környezetet látnak, amire ráerősít az optimista hangvételű Bézs könyv is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 16.

Az S&P tovább vágta Görögország adósbesorolását. A piaci reakció csekély, a görög csődöt tényként kezelik a befektetők.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 15.

Az EKB a szokásoktól eltérően ma tartja ülését. A kamatokban nem várható változás, viszont a fél háromkor startoló sajtótájékoztatóból kiderül, hogy hogyan szerepel a kötvényvásárlási program.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. március 30.

Benyújtották a görögök a terveket a nemzetközi hitelezőknek. A 18 pontból álló csomag leglényegesebb elemei az adóelkerülés csökkentése és a privatizáció újraindítása. Ugyanakkor a 23 százalékos ÁFA-t nem tervezik megemelni. Összesen 3 milliárd euró plusz bevételt, azaz a GDP mintegy 1,7 százalékát reméli a görög kormány a csomagtól. Ez elég lehet az egyezséghez, persze a kérdés az, hogy ezeket a lépéseket mennyire tekintik a nemzetközi hitelezők strukturális, a görög gazdaság versenyképességét növelő csomagnak. A Fitch azért nem kockáztat, és tovább vágta a görögök minősítését.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. március 13.

A kiskereskedelmi értékesítések csökkenő tendenciát mutatnak az USA-ban, aminek hála nem kell inflációs nyomástól tartani, így a korai kamatemelés esélye egyre kisebb. A pozitív információknak köszönhetően az utóbbi napok búkereskedései után némi emelkedést láthattunk a tengerentúli tőzsdén.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. január 16.

A svájci jegybank eltörölte az 1,20%-os árfolyamküszöböt, ami három és fél évig megakadályozta a svájci frank erősödését! Emellett a -0,25%-os betéti kamatot -0,75%-ra vágta, mintegy ellensúlyozva a hatást, bár ez a devizapiacokat nem érdekelte. Az EUR/CHF jegyzése 1,20-ról 0,85 alá szakadt, ahonnan 1-ig sikerült visszakúsznia. Mostanában sok volt a pozícionáltság az EUR/CHF vétel irányába, így a lépést követően indokolt volt a svájci frank erősödése. Magyarország kitettsége most már limitált, már ami a svájci devizát illeti. A lakossági gépjármű, és fogyasztói hitelállomány mintegy 2 milliárd svájci frankra, a vállalkozások kitettsége 2,2 milliárdra rúg. Ez a magyar GDP 3,5%-a, ami azt jelenti, hogy a lengyelekkel, osztrákokkal ellentétben védett államnak számítunk. A forint ugyan gyengült, de ez a zlotyi mélyrepülésének köszönhető, mert a lengyelek kitettsége a GDP 8%-a. Konkrétumokban a hazai helyzet: a Magyar Telekom, és a MOL kitettsége 0, az FHB-nak elenyésző, 5 millió frank, az OTP-nek 1 milliárd, aminek a hatása limitált lehet, pláne a piac beárazása után. A Richternek már nagyobb az érintettsége, de a forint esése a cég nagy arányú export tevékenysége miatt sokat segített.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 16.

Kedden az amerikai vállalati adatok mosolyt erőltettek a befektetők arcára. Az eredmények kivétel nélkül jobbak lettek, mint amire a konszenzus számított. Az Intel árfolyama a piacon kívüli kereskedésben 2,6%-ot emelkedett, de a JP Morgan, a Wells Fargo, és a City Group is jól teljesített.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 17.

A Fed két napos ülését követő sajtótájékoztatóra figyel a világ, míg Európa szeme a skótokra irányul.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. szeptember 5.

Az EKB döntése berobbantotta az európai piacokat, míg Amerikában gyengébben teljesítettek az indexek. A mai napra várhatóak az orosz-ukrán, a NATO tárgyalások, illetve az újabb szankciók, amelyek fordulatot hozhatnak a börzéken.
Bővebben...

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és