Eséssel kezdték a tegnapi kereskedést az amerikai tőzsdék, s bár napközben próbáltak szépíteni, végül negatív tartományban búcsúztak az indexek. Tegnap az atlantai Fed elnöke, Dennis Lockhart szólalt meg, aki szerint az első negyedévben látott gyengélkedés csak átmeneti, és a gazdaság jó úton halad afelé, hogy júniusban vagy szeptemberben már kamatot emeljen a Fed. Lockhart azt is hozzátette, hogy a munkaerő-piacot továbbra is kiemelten kell figyelni a következő hónapokban. Az ADP által publikált foglalkoztatottsági adat a vártnál lényegesen gyengébb lett. A várt 225 ezer fő helyett mindössze 189 ezerre bővült márciusban a magánszektorban foglalkoztatottak száma. 2014 januárjában láthattunk utoljára ilyen alacsony számokat. Az ISM feldolgozóipari index 51,5 pontra esett márciusban, alulmúlva az 52,5 pontos várakozásokat. A webtárhely-szolgáltató és domain regisztrációk területén piacvezető GoDaddy társaság papírjai tegnap debütáltak a tőzsdén. A 460 millió dolláros elsődleges kibocsátás után a papírok tegnap 34%- ot emelkedtek. A dolgozók átlagbérét 10 dollárra emeli a McDonald’s, ez összesen 90.000 tengerentúli munkavállalót érint. A gyorsétterem láncnak közel 1500 étterme van a tengerentúlon.
Az európai börzék pluszokban zárták a szerdai kereskedést. Görögország cáfolta azokat a híreket, hogy az április 9-i határidőnél csak később lesznek képesek fizetni az IMF részére az aktuális törlesztő részletet. A kormányszóvivő tegnapi nyilatkozata alapján időben ki fogják fizetni a 430 millió eurót. Az EKB ismét megemelte a görög bankok számára nyújtott sürgősségi likviditási hozzáférést (ELA), így ennek teljes összege már 71,8 milliárd euró. Mióta nem fogad el görög államkötvényeket fedezetként az EKB, az ELA az elsőszámú likviditási csatornája a görög bankoknak. A korábbi orosz pénzügyminiszter szerint 5 éves stagnálás várhat az orosz gazdaságra. Becslése szerint 2012 és 2018 között az átlagos növekedési ütem 1,5% lehet, és csak a legjobb szcenárióban érheti el a 2%-ot. Feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek érkeztek tegnap az eurózónából. Az összesített beszerzési menedzser index 51 pontról 52,2-ig emelkedett, ami felülmúlja az előzetes 51,9 pontot. A német index a várt 52,4 pont helyett 52,8 pont lett, az olasz index 52,1 helyett 53,3 pont, míg a francia 48, 2pont helyett 48,8 pontra emelkedett.
A Richter közzétette közgyűlési dokumentumait. Az auditált, konszolidált IFRS szerinti eredmény 24,95 milliárd forint lett, szemben az előzetesen publikált 24,64 milliárddal. A menedzsment osztalékjavaslata 33 forint részvényenként. Tegnap ismét megrohamozták a piacot a forintvásárlók, és 298,3-ig esett az EUR/HUF devizakereszt.