DLS Tanácsadó

Forint

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 21.

Kiszámíthatatlan a gazdaságpolitika,, és komoly kockázatok vannak a rendszerben – ez a véleménye az S&P-nek hazánkról. A hitelminősítő tehát nem módosított Magyarország besorolásán. Egyébként kockázatként említi meg az MNB, abszolút nem hagyományos monetáris politikai eszköztárát. Sok múlhat a 2017-es költségvetésen, hiszen ha az jónak, stabilnak bizonyul, akkor akár az év második felében bekövetkezhet a várva várt felminősítés…
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 18.

Az EKB monetáris politikája önmagában nem elegendő a gazdaság felpörgetéséhez, ezzel együtt strukturális reformokra is szükség van – nyilatkozta mintegy presszúrálva az európai vezetőket Mario Draghi. A kereslet növelését, az állami beruházások fontosságát, és az alacsonyabb adókat emelte ki.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 17.

A Fed bankárok meglepetést hoztak a piacokra tegnap. Bár Yellen kiemelte, hogy nem kell az előrejelzéseket túl komolyan venni. A jegybankárok ugyanis az idei évre két kamatemeléssel számolnak. Emellett az idei, és a jövő évre is csökkentették a gazdasági növekedésre, és az inflációra vonatkozó kilátásokat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 16.

Az amerikai jegybankárokon csüng a világ szeme. Ma a Fed ülésezik, s bár kamatemelés biztosan nem várható, annál nagyobb érdeklődés övezi a jegybankárok kamatvárakozásait tükröző jelentést. Decemberben négy kamatemelést jósoltak a bankárok, ami mai szemmel nézve mindenképp komolytalan, bár az is igaz, hogy két lehetséges emeléssel nagyon beszűkülne a Fed mozgástere. Hogy a kompromisszumos három emelés realizálódik-e kiderül a mai találkozó után.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 11.

Mario Draghi tegnap 20 milliárd euróval megnövelte a kötvényvásárlási keretet, az overnight betéti rátát 10 bps-sel mínusz 40 bps-re csökkentette, és az alapkamatot illetve a betéti rátát is csökkentette 5 bázisponttal. Ugyanakkor a vásárolható kötvények körét kibővítette (pl. a befektetési kategóriában levő vállalati kötvényeket is vehet). A nagy varázsló, azonban azt is leszögezte, hogy több lazításra nem lehet számítani!
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 10.

Az EKB ma ülésezik, ami önmagában nem akkora hír, viszont a piac egyértelműen lazításra számít. Vannak, akik további húsz bázispontos betéti ráta csökkentéssel számolnak, egyesek a vásárlási program meghosszabbítására teszik a voksukat. Egy dologban, azonban mindenki egyetért: komoly lépéseknek kell jönniük, hogy a gazdaság növekedés lassulását megállítsák.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 9.

Sajtóhírek szerint csütörtökön közös sajtótájékoztatót tart Bogsch Erik és Szijjártó Péter a Richter debreceni biotechnológiai üzemének bővítéséről. A társaság egyelőre nem erősítette meg az értesülést. A 25 milliárd forintba kerülő üzemet 2012-ben adták át, a kormány 1,4 milliárd forinttal támogatta.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 7.

A Moody’s hozta az elvártakat: nem csak, hogy nem változtatta hazánk hitelbesorolását, hanem meg sem vizsgálta azt. Magyarország így továbbra is a befektetésre nem ajánlott kategóriában marad. A következő dátum nyár eleje, amikorra a felminősítés valószínűsége is sokkal esélyesebb lehet.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 4.

Alapvetően jó eredményeket publikált ma hajnalban az OTP. A bevételsorok adatai ugyan elmaradtak a várakozásoktól, valamint a nettó kamatmarzs csökkent. Az idei esztendőben a „leányok” nagy valószínűség szerint nem fognak veszteséget termelni, ezen kívül további leírások sem várhatóak. A kétes eredetű kintlévőségek száma is lecsökkent, szóval az látszik, hogy a helyzet normalizálódott. A fedezettség 93,4%-os, így a céltartalékolás drasztikusan csökkenni fog, ami komolyan meglendítheti az eredményt a 2016-os esztendőben.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 3.

A Fed Bézs könyve szerint Amerika gazdasága a legtöbb körzetben tovább javult, a munkaerőpiac helyzete is kielégítő, de a bérek emelkedése nagy szóródást mutat. A tizenkettő körzetből hétben tapasztaltak mérsékelt vagy enyhe gazdasági növekedést. Többségében javult a lakossági fogyasztás, illetve növekedett a hitelkereslet. A szezonalitásnak köszönhetően New York és Kansas City kivételével az építőipar is élénkült, főleg a többlakásos házak építése indult be erőteljesen. A következő jegybanki ülésre március 15-16-án kerül sor.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 2.

A negyedik negyedévben az ausztrál GDP váratlanul 3,0%-kal emelkedett, miközben a piac csak 2,5%-os növekedésre számított. A kedvező GDP adatra erősödött az ausztrál dollár. Az erős GDP növekedést elsősorban a lakossági fogyasztás húzta, különösen a szolgáltató szektor volt nagyon erős. Az erős kínai-ausztrál gazdasági kapcsolatok miatt Kína számára is kedvező az erős ausztrál GDP.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. március 1.

Gyenge PMI adatok érkeztek Kínából. A februári ipari termelés a várt 49,4 pontról 49 pontra esett. A szolgáltató szektorban 53,5 pontról 52,7 pontra esett az index értéke. Az ipari termelés továbbra is a kontrakciót jelző tartományban van, míg a szolgáltató szektor csak közelíti az 50 pontos határvonalat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 29.

Nem fognak devizaleértékelési háborút indítani – ezzel a konklúzióval zárult a G20-ak csúcstalálkozója. Fiskális, monetáris, és strukturális intézkedésre is szükség van, amennyiben a növekedés a cél. Legnagyobb globális kockázatnak Anglia EU-ból való kilépését, és a migránshelyzetet nevezték meg a résztvevők. Összességében a befektetőknek csalódást okozott a konferencia, hiszen semmiféle konkrét gazdaságélénkítő intézkedést nem jelentettek be.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 26.

Ma és holnap mindenki a Kínában zajló G20 találkozóra fog figyelni, kérdés, hogy lesz-e egységes fellépés a gazdaság stabilizálása érdekében. Az eddigi nyilatkozatok alapján Németország ismét a konzervatív oldalon helyezkedik el, és ellenzi a további stimulusokat. A kínai pénzügyminiszter szerint például fontos lenne a külkereskedelmi korlátok további csökkentése a G20 tagok között.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 25.

Tegnap zárás után megérkeztek a Magyar Telekom – valóban – szerencseszámai. A negyedik negyedéves gyorsjelentés főleg az árfolyamnyereségnek köszönhetően jobb lett a vártnál. A társaság bejelentette, hogy a 2016-os eredmény után 25 forintos osztalékot fog fizetni, aminek a mértéke szintén meghaladja a konszenzusban jósoltakat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 24.

Az MNB nyitva hagyta a további monetáris lazításokhoz vezető ajtót, ráadásul a jegybank alelnöke a tortára habként kijelentette, hogy a negatív overnight betéti ráta sem zárható ki hazánkban. Sőt! Az alapkamat további csökkentése is benne van a pakliban, bár elsősorban a nem konvencionális lépések élveznek előnyt. És, ha még mindez nem lenne elég, idén az infláció is alacsonyabb pályát futhat be, mint ahogy eddig gondolták. A közlemény első fele nem különösebben hatotta meg a forint árfolyamát, ám a további fejlemények már beindították a befektetőket, így a hazai fizetőeszköz gyengülő pályára került az euróval szemben, és a 308-as szinten zárt.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 23.

A Moody’s pozitívan értékelte, hogy a kínai kormány igyekszik átstrukturálni az önkormányzati hiteleket, ezzel a kínai feszültségek legalább egy ponton enyhülhetnek. Az elemzőház véleménye szerint 2450 milliárd dollárnál húzhatják majd meg az aggregát eladósodottsági szintet. Pozitívan értékelték a struktúra átalakítását, a futamidő hosszabbítását és azt is, hogy a hiteleket kötvénnyel igyekeznek kiváltani.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 22.

David Cameron brit miniszterelnök sikerrel járt, az EU-val kötött megállapodás alapján 4+3 évre korlátozhatja az unióból érkező külföldi munkavállalóknak járó foglalkoztatással összefüggő juttatásokat. A miniszterelnök ezek után maradna az EU-ban, ugyanakkor párttársa, Boris Johnson a kilépés mellett kezd kampányolni. Hivatalosan ma terjesztik be a londoni alsóház elé a június 23-i népszavazás időpontjáról szóló javaslatot.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 19.

Kínában a gépjármű értékesítések 7,7%-kal növekedtek a tavalyi év azonos időszakához képest, hála a kisméretű gépkocsik vásárlására adott adókedvezménynek. Ráadásul a jegybank is rákapcsol, hiszen mostantól napi szinten fog nyíltpiaci műveleteket végrehajtani. Korábban ilyen tranzakciókra csak kedden és csütörtökön került sor. A lépés célja a beavatkozások hatékonyságának növelése.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2016. február 18.

Az inflációs, és gazdasági sokkokkal szemben szinte eszköztelen a Fed, ez derült ki a tegnap publikált jegyzőkönyvből. A négy kamatemelés egyébként nincsen kőbevésve, kizárólag a gazdasági adatok függvényében léphetőek meg. A fenti információk aggasztóak lehetnek, a Fed szerint óvatosságra adnak okot a piaci folyamatok, de jelen pillanatban ez a piacokat annyira nem hatotta meg.
Bővebben...
<<< 21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240   241-260 >>>

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és