DLS Tanácsadó

EKB

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 18.

Szeptemberben nem valószínű, hogy lesz kamatemelés, sőt akár a jövő évre is átcsúszhat ez a lépés figyelembe véve a jelenlegi gazdasági helyzetet – sugalta tegnapi beszédében Janet Yellen. Ráadásul, ha jön is az emelés az is kis léptekben fog megvalósulni. Eközben a hellén dráma tovább folytatódik, az EU arra számít, hogy nem tudnak hó végéig fizetni a görögök, így tőkekorlátozásokat vezetnének be.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 11.

83 milliárd euróra bővítette a görög kereskedelmi bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási csatornáját az EKB. Eközben úgy tűnik, hogy a németek megenyhültek, vagy legalábbis már mindent megtennének a megállapodás érdekében.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 10.

A görögök ügyében továbbra sincsen előrelépés, de talán a mai brüsszeli találkozás után némi megnyugvás érkezik a piacokra. A befektetők ugyanis negatív hangulatban vannak, mi sem mutatja ezt jobban, mint a CDS felár, amely 26,9%-ra ugrott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 5.

1,6 milliárd euró, ennyit kell június végén kifizetnie Görögországnak. Élnek ugyanis az egyben fizetés lehetőségével, így a mai 300 milliót a határidővel együtt kitolták a hó végére. A legrosszabb esetben a piacok három hétig még tördelhetik a kezüket, hogy mi lesz a görög drámának a vége.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 4.

Juncker, és Ciprasz találkoztak, beszélgettek, de megegyezés továbbra sem született. Mindketten jelezték, hogy értik a másik álláspontját. Ez, azonban kevés a „boldogsághoz”. Arra a kérdésre, miszerint holnap ki tudja-e fizetni Görögország a soron következő IMF részletet, Ciprasz mosolyogva válaszolt: eddig is megoldották, most sem lesz ez másképp. Így továbbra sincs előrelépés.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. június 3.

A Bloomberg TV adásában többször feltűnt tegnap az a hibás headline, hogy a görögök megegyeztek a hitelezőkkel. Ez is arról tanuskodik, hogy már mindenki szeretne a megállapodásról hallani. A hellének CDS felára lassan emelkedik, jelenleg 23,3%-on áll, ami a piac félelméről, de nem pánikról árulkodik. Mindenesetre tovább folynak az egyeztetések, s lassan a pénteki határidő küszöbéhez érkezünk.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 21.

A görög helyzet egyre csak fokozódik… A Moody’s már a bankbetétek befagyasztásáról beszélt, Schauble német pénzügyminiszter szerint pedig elképzelhető a görög csőd. A hírek különösebben nem mozgatták meg a nyugat-európai piacokat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 15.

A görög pénzügyminiszter szerint nemes egyszerűséggel, akár később is kifizethetnék a tartozásukat, azaz folytatódik az ötletelés, már ami az időhúzást illeti. Eközben a németeknek egyre kevésbé tetszik, hogy az EKB kitettsége csak nő, az ELA-n keresztül. Érdekes, a piac továbbra sem aggódik túlságosan, Görögország CDS felára 22,5% környékén mozog.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 14.

A görög GDP tovább csökken, miközben folytatódik az alkudozás. Egyes hírforrások szerint jelenleg 3 milliárd eurós elsődleges egyenleg az uniós javaslat. Az EKB eközben járja a maga útját, és emeli a készenléti keretet (ELA) a görög jegybank felé. Így már 80 milliárd eurónál jár.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 13.

Összességében a várakozásoknak megfelelő eredményt publikált a Magyar Telekom. Az árbevétel 3,3%-kal emelkedett elsősorban a készülékértékesítés növekedése miatt és az energia üzletág magasabb árbevételének a következményeként.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. május 7.

Görögország CDS felára kúszik felfelé, miközben egyes híresztelések szerint a kormánynak sikerült 2,5 milliárd eurót előteremtenie az állami szervezetektől, sőt még a piacról is folytak be kisebb összegek, így az IMF kamatfizetését is tudták teljesíteni. Ha ez igaz, akkor a történetnek – hétfői csúcstalálkozó ide, vagy oda nem mostanában lesz vége.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 30.

A Moody’s leminősítette Görögországot, tehát szerintük nemsokára tényleg itt a csőd. Eközben a hellén kormány mindent megtesz a korrupció visszaszorítása érdekében, így már vasárnap megegyezés születhet
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 23.

75,5 milliárd euróval növelte az EKB a görög bankok keretét. A lakosság veszi ki a pénzét a bankokból, az EKB pedig teszi be, helyettük. Szóval, ha csőd lesz, akkor a hellének 75,5 milliárd euróval beljebb lesznek, míg az EKB ugyanennyivel kijjebb… Igaz,a CDS felár csökkent, „csak” 90% alatti az öt éven belüli csőd esélyének mérőszáma.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 16.

Az S&P tovább vágta Görögország adósbesorolását. A piaci reakció csekély, a görög csődöt tényként kezelik a befektetők.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 15.

Az EKB a szokásoktól eltérően ma tartja ülését. A kamatokban nem várható változás, viszont a fél háromkor startoló sajtótájékoztatóból kiderül, hogy hogyan szerepel a kötvényvásárlási program.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 13.

A kínai export márciusban meglepetésre 15%-kal esett vissza, miközben az elemzők 9%-os növekedésre számítottak. Az import 12,7%-kal maradt el a tavalyi értéktől, míg a várakozás 10%-os visszaesés volt. A gyenge adatok a kínai újév torzító hatásának köszönhetőek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. április 2.

Április 3-án, pénteken zárva lesz a Budapesti Értéktőzsde.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. március 27.

Eladta az OTP Oroszországban, a mintegy 17 milliárd rubel értékű nem teljesítő hitelállományának nagy részét. A hír ugyan pozitív, de nagyobb hatással nem volt a befektetőkre.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. március 6.+

Jövő héten elkezdődik az állampapír vásárlás, havonta 60 milliárd euró kerül elköltésre, s a program legalább jövő szeptemberig tart – végre világosabb a kép, már ami a QE-t illeti. Az EKB ülésének örültek a befektetők, ennek hála a DAX újabb csúcsra ugrott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. március 5.

7%-os növekedést tűztek ki célul a kínaiak, amely az elmúlt 15 év legalacsonyabb várakozása. Az ázsiai piacok gyengültek a hírre, de alapvetően a lépés nem meglepő, hiszen várható volt, hogy az elmúlt 10 év 10% körüli növekedése után lassulni kezd a folyamat.
Bővebben...
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és