DLS Tanácsadó

euró

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 8.

A Richter bejelentette, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a cég által bioszimilárisként kifejlesztett pegfilgrastim törzskönyvezési kérelmét, amelynek referencia terméke az Amgen cég Neulasta márkanevű gyógyszere. A bioszimiláris pegfilgrastim a Richter saját fejlesztése. A pegfilgrastim az emberi granulocita kolónia stimuláló faktor pegilált származéka, amelyet a daganatos betegeknél alkalmaznak a kezelésükkel együtt járó egyes mellékhatások csökkentésére.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 7.

Az Opec meglepte a piacokat. Ahelyett, hogy a konszenzussal összhangban szinten tartotta, vagy csökkentette volna a kvótát inkább 1,5 millió hordóval megemelte a napi 31,5 millió hordós kitermelést. A hír hallatára mérsékelten reagált az olaj, padlóra került ugyan, de nem egyenes arányban a fenti bejelentés súlyával.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 4.

A csalódásé volt a főszerep a piacokon. Mario Draghi ugyanis a vártnál kevesebbet jelentett be. Az első hangulatrontó bejelentés az volt, hogy nem a hatvan milliárd eurós programot érintik a változások, hanem a kötvényvásárlási programot tolják ki fél évvel, amin ráadásul még később pluszban is módosíthatnak, amennyiben a 2%-os infláció elérhetetlennek tűnik. A keserű pirula csak ezek után érkezett, hiszen Janet Yellen újra utalt, s ki is állt a fenyegetően közeledő decemberi kamatemelés mellett.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 3.

Ma minden szem az EKB-ra szegeződik. A piacnak határozott elvárásai vannak: a legalább tíz pontos betéti ráta csökkentése mellett, az eszközvásárlási program kibővítését is várja. Eközben Janet Yellen kiállt a decemberi kamatemelés mellett, amire a Bézs könyvben szereplő értékek is ráerősítettek.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. december 1.

1999 óta először módosított az IMF az SDR devizakosár összetételén. A korábban megjelent híreknek megfelelően a jüan új tagként bekerült a devizakosárba, amely így már 5 tagúra bővült. Ráadásul a jüan egyből 10,92%-os súlyt kapott, és ezzel a harmadik legjelentősebb komponens lett megelőzve a fontot és a jent is. A jüan bekerülésének legnagyobb vesztese az euró, melynek súlya több mint 6 százalékponttal csökken 30,93%-ra. A jüan technikai értelemben 2016 októberétől válik a fizetőkosár részévé. A mostani döntés rendkívül fontos lépés a kínai gazdaság és pénzügyi rendszer globális integrálásában.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 30.

A Black Friday tavaly jobb számokat hozott, ez a pénteki nap konklúziója. Míg a tavalyi esztendei 11,6 milliárdos értékesítéssel szemben az idei szám 10,4 milliárdra zsugorodott. Ugyanakkor az online értékesítések 14%-kal gyarapodtak, amiknek 57%-át mobilról intézték a vásárlók.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 27.

A kereskedők nagy reménységekkel néznek szembe a mai nappal, hiszen ma van a „Black Friday”. 99,8 millió vásárlót várnak a tengerentúlra – a piaci konszenzus szerint, ami azt jelenti, hogy minden harmadik ember vesz valamit.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 26.

A mai napon a pulykák nagy bánatára az amerikaiak ünnepelnek. A Hálaadás miatt irány nélkül maradnak a tengerentúli börzék, míg holnap is csak rövidített lesz a kereskedés. Ami mindenképp érdekes lehet az a „Black Friday”, de az ezzel kapcsolatos számokra jövő hétig várni kell.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor - 2015. november 25.

Itthon jó hírrel örvendeztette meg a gazdasági miniszter az OTP tulajdonosokat. A 45 százalékos plafon bevezetésével a jövő évi bankadóra, az OTP-re eső adó mértéke nem 18 Mrd forintra, hanem 13 Mrd forintra csökkenhet.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 24.

Korán reggel a várakozásoknak megfelelő harmadik negyedéves véglegesített német GDP adat érkezett. Az év/év alapú mutató 1,7%, míg a negyedév/negyedév alapú 0,3%-ot mutatott.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 20.

Stanley Fischer, a Fed alelnöke tegnap azt mondta, hogy a jegybank mindent megtett annak érdekében, hogy felkészítse a piacokat a várhatóan decemberben bekövetkező, kamatemelési lépésre. A jegybankárok természetesen dönthetnek másképp, amennyiben ezt indokolni fogják az addig beérkező makrogazdasági adatok.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 19.

Tegnap publikálta a Fed az októberi ülésének jegyzőkönyvét, amelyből kiderült, hogy a jegybankárok kilenc éve először járnak a legközelebb a kamatemeléshez. „A résztvevők többsége arra számít, hogy a kamatemelés feltételei teljesülnek a következő ülésig”. – Ami ugye december 15-16-án lesz esedékes, ahogy egyébként ezt már a Fed előre jelezte. Természetesen a döntés nem automatikus, amennyiben negatív adatok érkeznek úgy a bankárok is határozhatnak másképp, viszont a jegyzőkönyv szerint ehhez „váratlan sokkeseménynek” kellene történnie.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 18.

Ma nem jelent meg fontosabb adat Ázsiából, viszont a BoJ holnap tartja kamatdöntő ülését. A piaci várakozás, hogy a jegybank változatlanul hagyja a 80 ezermilliárd jen összegű eszközvásárlási programját és csak az év utolsó hónapjában jöhet további lazítás.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 17.

Nincs akadály, lehívhatják a görögök a 2 milliárd eurós hitelüket. A megegyezés ma hajnalban megszületett a további reformok tekintetében is, így már csak az eurózónás pénzügyminisztereken van a sor, akik pénteken áldásukat kell, hogy adják a megállapodásra.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 16.

A japán döntéshozókon egyre nagyobb a nyomás a harmadik negyedéves GDP adat után, ugyanis az évesített érték 0,8%-os mínuszt mutatott a várt 0,2%-os visszaesés helyett. A ludas a tőkeberuházások vártnál lényegesen nagyobb visszaesése volt (-0,4% helyett -1,3%), de a belső fogyasztás terén is voltak kérdőjelek. A csütörtöki kamatdöntés így még érdekesebbnek ígérkezik.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 13.

Ma hajnalban megérkeztek az OTP számai. Meglepetésnek tekinthető a román akció, amely prudens céltartalékolással 25,5 milliárdos költséget hozott a devizahitelek átváltásán. Ez abban az esetben reális, ha mindenki él az OTP által felkínált lehetőséggel. Hazánkban ezzel lezárult a devizahitel probléma korszaka. Sőt, az első negyedévben az NPL állományból kikerült 29 milliárd forintnyi nem fizető adós is visszakerült, egy projekt hitellel egyetemben. Ennek köszönhetően itthon újra emelkedett az NPL ráta 13,8 százalékra, de ha az egyszeri tételektől eltekintünk, akkor csökkenő pályát láthatunk a kétes kintlévőségek képződésében. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy itthon 3,7 százalék körül stabilizálódik a kamatmarzs.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 12.

A tegnapi kínai vásárlási lázat kihasználva 14,3 milliárd dolláros árbevételt ért el az Alibaba, ami magasan felülmúlja a tavalyi, 9 milliárd körüli árbevételét. Az Alibaba számai alapján kimondottan erős volt a kereslet a gazdasági növekedési aggodalmak ellenére is.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 11.

Kínában a kiskereskedelmi forgalom októberben 11 százalékkal bővült a konszenzusban szereplő 10,9 százalékkal szemben Ugyanakkor az ipari termelés 5,6 százalékkal bővült csak, miközben 5,8 százalékos bővülést várt a piac. 2010 elején ez még 20 százalék volt. Azóta csökken, és ezzel újabb lokális mélypontot ütött.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 10.

A Reuters értesülései szerint (EKB jegybankárokra hivatkozva) a következő kamatdöntő ülésen a testület nem 10, hanem 20 bázisponttal vághatja a betéti rátát. Az indoklás arra hivatkozik, hogy a 10 pontos vágást már beárazta a piac, így nem tudnának vele akkora hatást elérni, mint amit szeretnének.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. november 9.

A korábbi stabilról pozitívra módosította a BA1 besorolásunkhoz tartozó kilátásokat a Moody’s. Így, amennyiben tovább csökken az államadósság, a devizakitettség, valamint a költségvetési hiányt továbbra is kordában tudja tartani a kormány, akkor akár már tavasszal megérkezhet az egyébként a piaci szereplők által már régóta várt felminősítés.
Bővebben...
<<< 81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240   241-260   261-280   281-300   301-320 >>>

A DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. az ERSTE Befektetési Zrt. függő ügynöke

Cégünk 2001 óta van jelen a befektetési piacon, az Erste Befektetési Zrt-vel együttműködve biztosítjuk az ügyfelek magas szintű kiszolgálását.

Jelentkezés eseményre

Miért a DLS?

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Azért,
mert nálunk az információs bázis jobb. Az ERSTE Befektetési Zrt. – amellyel partnerségben állunk, – Magyarország legnagyobb befektetési szolgáltatója, a BÉT Legek állandó díjazottja.

1

Azért,
mert nálunk a kockázat kontra nyereség alapú gondolkodás áll a központban.

2

Azért,
ert folyamatos konzultációt kap, betekintést, hogyan végezzük a munkánkat.

3

Értékeink

Cégünk megért 2–3 válságciklust. Majd 30 éves pénz- és tőkepiaci tapasztalattal rendelkezünk. Sok minden történt ez alatt az idő alatt. Edukációs fókuszú cég vagyunk. ezáltal az ügyfelek számára érthetőbbé válnak a különféle befektetések. Kevesebb rossz döntés születhet. A pénzügyileg tudatos ügyfelekkel, sokkal inspirálóbb együtt dolgozni. Az Ügyféléletút nálunk azt jelenti, hogy az ügyfeleket nem egységesen kezeljük. Hanem kialakítjuk egyedi életútját az ügyfeleinknek.

Munkánk nem tudomány, nem művészet, nem is egy boszorkánykonyha. Ez egy mérnöki munka. Feladatunk, hogy megtaláljuk az adott befektetési cél elérésének leghatékonyabb módját.

Megmutatjuk adott szituációban hogyan célszerű viselkedni. A befektetési tanácsadók által az ügyfelek számára teremtett érték nagy része a viselkedési tanácsadás.

Az ügyfelek között komoly vízválasztó a türelemfaktor. Sokszor a befektetéseiket tudatosan és türelmesen építő befektetők sokkal messzebbre jutnak, mint azok, akik mindent egyszerre akarnak. Az első 3 hónapban senki ne akarjon a top 10-ben lenni.

Azt tanácsoljuk: Legyen türelembajnok!

Hitvallásunk

 

és

Küldetésünk

Miért lenne nálunk jobb, mint az előző befektetési szolgáltatójánál?

Elkötelezettek vagyunk azért, hogy segítsünk az egyéneknek, a vállalatoknak eligazodni a pénzügyi befektetések világában, emellett fejlesszük és támogatjuk a sikeres szakembereinket.

Az ígéretünk, hogy mi, a DLS Befektetési és Tanácsadó Kft. munkatársai, energiánkat, értelmünket és tudásunkat elkötelezzük ügyfeleink pénzügyi céljainak elérése érdekében azáltal, hogy a lehető legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtjuk és kiváló befektetési alternatívákat kínálunk.

Hisszük, hogy ügyfeleink pénzügyi jólétének előtérbe helyezése mindkettőnk érdekeit szolgálja. Folyamatos kihívásunk az ügyfelek igényeire való reagálás egy folyamatosan változó pénzügyi környezetben.

 

Társaságunk a tőkepiaci termékek széles skáláját kínálja ügyfelei részére, ezáltal lehetőséget nyújt a diverzifi- kálásra és a kockázatviseléshez megfelelő instrumentum kiválasztására.

Szolgáltatásaink

Tőkepiaci termékek széles skáláját kínáljuk

Befektetési jegyek

Irodánkban forintban, euróban, dollárban jegyzett pénzpiaci, likviditási, kötvény, részvény, ingatlan és vegyes befektetési alapok érhetőek el. 

Állampapírok, vállalati kötvények

Az állampapír üzletág a konzervatívabb, kockázatkerülő befektetők részére kínál befektetési lehetőségeket. Az állampapírok hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, melyek tőkéjének és kamatainak visszafizetését az állam garantálja. Vásárolható hazai és nemzetközi kötvény, valamint diszkontkincstárjegy.

Részvény

A részvényeket azon befektetőknek ajánljuk, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni a magasabb hozam reményében, illetve hosszútávon is tudnak gondolkodni.

Befektetési hitel

A befektetési hitel olyan befektetési forma, amely kizárólag értékpapír vásárlásához használható fel. 

Tartós Befektetési Számla

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 20%-os kamat- és árfolyamnyereség-adóra (a 2011-es adóévben 16%) és osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a befektető a TBSZ-en helyezi el befektetését, megtakarítását és e számlájáról nem vesz ki a megnyitás évét követő 3-5 évig.

Nyugdíj-előtakarékossági számla

A Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ) egy olyan megtakarítási forma, amellyel több éven keresztül gyűjtheti, befektetheti pénzét nyugdíjcélú megtakatításra. A befektetés összetételéről önállóan dönthet, azt a futamidő alatt bármikor változtathatja. 

Határidős kereskedelem

A piac határidős szegmense minden vérbeli befektető fantáziáját megmozgatja, hiszen az azonnali piachoz képest sokkal kisebb forrást mozgósítva lehet azonos méretű pozícióra szert tenni, vagyis fő előnye a tőkeáttétel.

Certifikát kereskedelem

Követheti az arany, ezüst, a határidős olaj, a határidős földgáz, az Euro Bund határidős termékek, devizapárok, valamint az Euro Stoxx Banks és a DAX 30 index árfolyamváltozását a BÉT-en jegyzett Erste Certifikátokkal való kereskedéssel.

Deviza kereskedelem

A devizapiacon minden üzlet két különböző pénznem között jön létre, ami azt jelenti, hogy az egyik devizát vesszük a másikat pedig eladjuk. A vételi ár (bid) és az eladási ár (offer) közötti különbséget nevezzük spreadnek. A bid price az az ár, amin az árjegyző hajlandó megvenni tőlünk az adott devizapárt, az offer vagy ask price pedig az, amin az árjegyző hajlandó eladni nekünk az adott devizapárt.

NETBROKER

A NetBroker az Erste Befektetési Zrt. online tőzsdei kereskedési rendszere, ahol egyszerűen, gyorsan kereskedhet magyar és külföldi értékpapírokkal, befektetési jegyekkel, és állampapírokkal.

ERSTE Trader

Deviza FX, deviza opció, arany, ezüst, CFD, ETF kereskedési lehetőség online.

ERSTE Future Program

...

 

Ennél is többet szeretne tudni?

Érdeklődjön munkatársainknál!

Többet szeretnék tudni!

Munkatársaink

Bokodi Csaba

Bokodi Csaba

Bránya Annamária

Bránya Annamária

Cseke Hajnalka

Cseke Hajnalka

Darvalics Zsolt

Darvalics Zsolt

Hegedűs Péter

Hegedűs Péter

Herczeg László

Herczeg László

Herczeg Mónika

Herczeg Mónika

Jagicza Zsolt

Jagicza Zsolt

Jálics Miklós

Jálics Miklós

László Balázs

László Balázs

Serman Tibor

Serman Tibor

Szilágyi István

Szilágyi István

Tér Kornélia

Tér Kornélia

Zámbori Miklós

Zámbori Miklós

Gyakran vannak kérdései?

Igyekszünk a legfontosabbakat előre megválaszolni

Kérdés

Hogyan lehetek ügyfelük?

...

Kérdés

Milyen gyakran kontaktálhatok az üzletkötömmel?

...

Kérdés

Milyen tőzsdén kereskedhetek a DLS Kft-nél?

...

Legyen Ön is a partnerünk!

Keresse üzletkötőinket még ma!

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és