DLS Tanácsadó

MNB

Tőzsdei világcsokor – 2015. március 20.

A Fed csodája három helyett, csak egy napig tartott: a dollár újra izmosodik, az olaj ára esik, és az amerikai börzék lefelé csordogálnak. Eközben az EU türelem rózsát terem elvére alapozva (türelem görög reformtervet terem) várják a hellének tervét, a jövő héten. Már az is mindegy, hogy mikorra, csak legyen meg. Hazánkban pedig a keddi jegybanki ülésre fókuszál a befektetők írisze, sok múlhat a kamatvágás mértékén.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. február 18.

Csupa jó hírrel gazdagodott a világ tegnap, aminek hála az amerikai indexek csúcsokig szaladtak. Kezdődött minden azzal, hogy egyes híresztelések szerint a görögök, mégis bevállalnának egy fél éves, átmeneti időszakot, mely alatt egy új keretrendszert alkotnának meg. Erre jöttek habként a ZEV által tegnap publikált hangulat index adatai, melyek folyamatos emelkedésről tanúskodnak. Az intézet szerint az európai mennyiségi bővítés indikálta a pozitív számokat.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. február 12.

Tegnap óta folynak Minszkben a tárgyalások, Franciaország, Németország, Ukrajna, és Oroszország részvételével. Kezdetben az egyeztetést nehezítette, hogy Putyin mereven kitartott álláspontja mellett. Ma délelőtt közel 16 órányi tanácskozás után, azonban bejelentették, hogy február 15-től életbe lép a tűzszünet Oroszország, és Ukrajna között.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2015. február 4.

Az MNB továbbra is egyre lazább monetáris politikáról kommunikál, azaz a kamatcsökkentés itt áll a küszöbön, erre csak ráerősített a jegybank elnökének, és a monetáris tanács egyik tagjának nyilatkozata, habként pedig megérkeztek a monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatójának szavai.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. december 18.

Rally, a tegnapi kereskedés legpontosabb jelzője. Az orosz jegybank löketet adott a piacoknak, azzal a bejelentésével, hogy segíti a bankokat a devizához jutásban, sőt egyelőre nem kell átértékelni a veszteséges pozíciókat! A Richter, és az OTP tehát örvendezhet a jó hírnek. A MOL sem marad ki a buliból – már, ami az örömködést illeti, hiszen kezdenek az olajrészvények magukhoz térni, tegnap az amerikaiaknál száguldoztak, míg ma Ázsiába is elért a lendület.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 26.

A Mol felkavarta az álló tengert Horvátországban, ezzel az itthoni befektetőket is meglepve. Kezdeményezte, hogy az INA jelentős rendkívüli osztalékot fizessen ki. Az érintett kormány tanácstalan, nem akarják megvenni az INA 49%-át a MOL-tól, de további tárgyalásokra nyitottak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 25.

Az MNB kamatdöntése mellett ma szavazhat a Parlament a forintosítást taglaló törvényről, ráadásul piaczárást megelőzően kerül sor az MSCI index átsúlyozására, de a magyar papírok esetében érdemi súlyváltozás nem várható.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 11.

Ma érkeznek a „fair bank” törvény részletei, hiszen a kormány a Parlament elé terjesztette a javaslatot, amely állítólag a német példára alapoz, ahol a hitelek referencia árazásúak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. november 10.

Pár hete a Japánok okoztak meglepetést, most a kínaiaknál nagy az öröm, ugyanis a mai naptól a kisbefektetők is vásárolhatnak a kínai börzéken részvényeket.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 29.

A Fed kétnapos kamatdöntő ülésének végeredményére figyel a világ. A tőzsdék alapvetően optimisták, a QE3 kivezetésére, és enyhe monetáris politikára számítanak.
Bővebben...

Tőzsdei világcsokor – 2014. október 28.

Eladói nyomás nehezedett az egész világra, ami a tegnapi napot illeti. Egyelőre a hangulat változatlanul negatív, bár némi kíváncsiság is érzékelhető a szférában, hiszen a kereskedés zárását követően a facebook is felfedi negyedéves számait.
Bővebben...

Csendesednek a hullámok az OTP piacán – 2014. augusztus 12.

Több, mint 2%-os mínuszban van az OTP árfolyama, amely a nyitáskor jegyzett -4%-hoz képest jobb eredmény, megnyugodni látszik a piac.
Bővebben...

Tudtad? – Jegybank – 2014. augusztus 11.

A jegybank a monetáris politika fő irányítója, a „bankok bankjának” is szokták nevezni.
Bővebben...

Kiütötték a forintot – 2014. augusztus 7.

2,5 éves mélypontot ért el tegnap a forint jegyzése. A gyengülés tovább folytatódik, jelenleg az EUR/HUF árfolyam 316-on egyensúlyozik.
Bővebben...

Irány az infláció!

A forint gyengülése napi témává vált. Nem az MNB-nél, nem csak a tőzsdéken, hanem Mari néni standjánál is a piacon, mert sajnos Julcsa néni és Józsi bácsi is érzi, hogy valami nincsen rendben: nem éri meg a magyar peták, váltsuk át inkább euróba, hogy tartsa az értékét!
Bővebben...
1-20   21-40   41-60

Cím:
9700 Szombathely, Aréna utca 4.

E-mail:
dls@tozsde1.hu

PSZÁF eng. sz.:
III/42.080/2002.
 

László Balázs
+36 30 155 8161

Serman Tibor
+36 30 155 8152

Bokodi Csaba
+36 30 155 8146

és